Dr. Michael Laitman

A Kongresszus után: Első következtetések

Egy email amit kaptam:

Kedves Laitman doktor, azt hiszem többek nevében beszélek amikor azt mondom, hogy hatalmas csalódás vett erőt rajtam. Mit kezdjek mindezzel?

Válaszom:

A Kongresszus utolsó napján gyakran hallottam, hogy sokan reménykedtek abban, hogy áttörhetnek a spirtituális világba ezen a Kongresszuson, és most hatalmas csalódás, kétségbeesés kerítette hatalmukba őket!

Azonnal le kell szögeznem: Személy szerint engem teljesen ledöbbentett a most befejeződött Kongresszus eredménye. És ezt nem csak azért mondom, mert rekord méretű résztvétel történt, vagy mert pozitív reakciókat kaptunk a mediától, hanem azon belső változások és megérés miatt mely egyénekben és az egész világcsoportban létrejött. Először a történelem során emberek keresztül mentek olyan változásokon melyeken soha nem lettek volna képesek egyénileg keresztül menni. Rendkívül fontos belső vizsgálatók, részletezések történtek meg bennük.

És most beszéljünk a várakozásaitokról: amennyiben a vágyatok a valódi spiritualitás elérése volt, a felebarát szeretete és felé történő adakozás irányában, akkor nem éreznél kétségbeesést, mivel mindig meg van a lehetőségünk az adakozásra és szeretetre. Senki nem adja azt meg nekünk, vagy veszi azt el tőlünk, ez a lehetőség mindig jelen van.

Az első spirituális tulajdonság, a Bina az egy aspiráció a Hafec Heszed (az önzőség feletti állapot) irányában, mely az érzékelés a saját vágyunkon kívül. Amennyiben erre aspiráltunk, akkor nem érdekelne minket egyátalán milyen állapotban vagyunk, mivel minden a Teremtőtől jön, és csak Ő dönt tervének megfelelően mi fog velünk történni velünk és mindenki mással. A mi minden reakciónk mindennel kapcsolatban csakis a boldogság kell, hogy legyen, és az a vágy, hogy a Teremtő hatalma alatt legyünk, azaz az adakozás tulajdonságának a hatalma alatt. A Machsom azok által lesz áttörve akik elszaladnak saját önzőségüktől, és beleegyeznek bármilyen feltételbe annak érdekében, hogy attól megszabaduljanak, beleegyeznek hogy magukra veszik a “mindenki egyként” (egy ember egy szívvel) feltételét, és a kölcsönös garanciát, “egy mindenkiért mindenki egyért”.

Senkinek nincsen meg az ereje, hogy elszakítsa magát saját önzőségétől. Mi eddig beszéltünk erről, de nem voltunk képesek precízen megkülönböztetni azt magunkon belül, mivel pontosan ez az a tulajdonság mely nem engedi, hogy belépjünk a spiritualitásba, az adakozás tulajdonságába. Mi képtelenek vagyunk megkülünböztetni, meghatározni mi is az, és hol is található az bennünk. Az rejtőzködik bennünk mint egy kígyó, és nem vagyunk képesek azt pontosan felfedezni, azt mindig összezavarva más tulajdonságokkal.

Csakúgy mint a fájdalom betegség alatt, csak a csalódás fájdalma képes nekünk abban segíteni, hogy felfedezzük önzőségünket, és hogy felfedezzük az nem jó, hanem ő a mi gonosz uralkodónk, a Fáraó. Nekünk olyan csalódottá kell válnunk, hogy mi gyűlölni fogjuk azt magunkon belül, és csak egy dolgot akarunk majd – hogy elszakadjunk attól. Azonban annak érdekében hogy elérkezzünk a csalódás eme állapotához először is teljes önzőségünkkel arra kell aspiráljunk (Lo Lishma). Ez az amiról a Kongresszus előtt beszéltem, hogy mi “kijövünk Egyiptomból”. És mindenki bizonyos volt abban, hogy ez meg is fog történni. Ha nem rendelkeztünk volna ezzel az önbizalommal, akkor nem lennénk képesek csalódottá válni, és nem lennénk képesek ezt a gonoszt (a Fáraót) megkülönböztetni magunkon belül, mely gonosz nem engedi hogy mi felemelkedhessünk az adakozás tulajdonságába.

Annak érdekében, hogy felébresszük ezt a gonoszt azonnal, én a Kongresszus legelején bejelentettem, hogy kötelesek vagyunk az egység elérésére, hogy a mi teljes munkánk a Kongresszuson azáltal kell, hogy megtörténjen, hogy mélyen kutatjuk saját magunkat, és attitűdünket összes barátainkkal szemben. Azonban a “mennyek felfedezése” helyett amit vártunk, az azonnal egy zuhanást hozott, minket lehűtve. Az én könyörgésem által, hogy keressük az egységet, és hogy emelkedjünk magunk fölé, a saját “énünk” fölé meg akartam mutatni a Kongresszus résztvevőinek, hogy mi nem vagyunk még erre készen, és ennek az érzésnek köszönhetően a résztvevők révületbe kerültek.

Egy részről én nagyon örültem ennek az állapotnak, a “gonosz felismerésének”. De más részről elkezdtem félni, hogy a csoport nem lesz képes kijönni ebből az állapotból ilyen rövid idő alatt. Ez hasonló ahhoz ahogy a beteg ember felfedezi a fájdalmat, és meg kell, hogy értse hogy az betegséget jelez, és akkor elkezdi azt az orvossal, a Teremtővel kezeltetni. Emellett a Kongresszus résztvevőinek 30-40%-a olyanok voltak akik teljesen újak a Kabbalában, és egyátalán nem értették meg mi is történik velük. Ennél fogva el lett döntve, hogy egy csapásnál megállunk a Fáraóval szemben, a mi önző vágyainkkal szemben hogy képesek legyünk föléjük emelkedni.

Azonban pontosan ezek a folyamatok melyeket érzékeltünk készítettek fel minket az átmenetre – egy olyanra mely nem önző, hogy felfedezze a beteljesülést, hanem amely arra irányul, hogy felfedezze az adakozásra való lehetőséget, hogy egyesüljünk mint “egy ember egy szívvel”, beleegyezve a kölcsönös garanciába. A Kongresszus eredménye a Fáraó elleni első csapás volt – csapás önmagunk szeretete ellen, az ellen az önző remény ellen, hogy mi “áttörjünk a Machsom-on”, hogy megkapjuk a Felső Világot mint ezt a világot magunkon belül, saját vágyainkon, saját beteljesülésünkön belül.

Báál HaSzulam írja, hogy amikor a személy elér a spiritualitás határához, meg van győződve arról, hogy a spirituális világ nem tartozik hozzá, nem való neki, és csak akkor képes a Klipa-n áttörni, a határvonalon, és csak akkor képes megszerezni az adakozás tulajdonságát.

A mi ellenállásunk, hajthatatlanságunk azonnal megtörtént, a legeslő leckén, amikor én azt mondtam az elején, hogy külső cselekedetek helyett, inkább magunkba kell mélyedjünk, a közöttünk levő kapcsolatokba, a kölcsönös garanciába. Szinte azonnal minden jéggé fagyott! A mi önzőségünk megjelent, de ez a bennünk levő gonosz megjelenése ugyancsak egy nagy felfedezés, megértés volt, melyet nem más, mint egységünk hozott létre (a nap szentsége).

A Kongresszus során mi felfedeztük, hogy a Fáraó bennünk van és nem rajtunk kívül. Ő megkapta az első csapást az által, hogy mi csalódunk a Kongresszus eredményével kapcsolatban. Mi azt hittük (mi mint a Fáraó), hogy mi megkapunk valamit magunkon belül, de nem kaptunk meg semmit. Ez az első csapás a Fáraó, a mi önzőségünk ellen. MI felfedeztük, hogy semmit nem vagyunk képesek megkapni önző vágyunkon belül.

Most már egy nagyobb képességgel rendelkezünk arra hogy megmondhassuk milyen tulajdonságokon belül vagyunk képesek a spiritualitást megjeleníteni magunkban. Jobban megértjük azt, hogy az nem a Fáraón belül fog megtörténni, és hogy mit is jelent az, hogy a Felsőre gondolni. Mindez azt jelenti, hogy nem gondolunk magunkra. Egyenlőre mindannyian a türelmetlenségtől remegtünk: mikor történik meg a csoda velünk, és mikor fogunk mindent megkapni ebben a világban és a spirituális világban is – magunkon belül! Most már van egy új érzésünk, hogy elválasszuk magunkat attól a dologtól, mely ilyen csalódásokat hoz nekünk, és ez az önzőségünk elutasításának a kezdete.

Mi nagy árat fizettünk ezért a leckéért, de az ennél még többe került. Pontosan a csalódás, a csapás a magunk szeretete, az önzőségünk, megszerzési reményeink ellenében a legnagyobb nyeremény amiben reménykedhettünk, és engem elönt a boldogság látván azokaz az egoistákat akik csalódottak.

Most már csak meg kell értsük mi is történt velünk. Előzetes felkészülés alapján egy részünk képes ezt mentálisan érzékelni megvizsgálni, és egy részünk még számtalan több csalódást él át érzelmeiben, és akkor majd megértjük azt. Mindenesetre egy következtetés lesz mindebből: a személy többé nem köti magát elválaszthatatlanul önzőségéhez. Pontosan ez a csapás a mi igazolhatatlan, önző reményeink ellen segít majd minket abban, hogy elmozduljunk attól (a Fáraótól)!

Lehetséges, hogy még több csapáson kell majd átmennünk, de azok már ugyanabban az irányban haladnak majd amit a Kongresszus alatt megszereztünk. Talán képesek leszünk azokon keresztül menni nem csak a Kongresszusokon, hanem mindennapi virtuális kapcsolatainkon keresztül is, azokon az érzéseken keresztül melyeket most szereztünk meg együtt. Egyenlőre csak egyetlen dologra vágyakozzunk: hogy elutasítsuk önzőségünket, mely az egyetlen gonosz mely létezik, és hogy felemelkedjünk saját “énünk”-ből az adakozás tulajdonságába.

A Teremtő adta nekünk ezt az ajándékot! Nincsen más Rajta kívül! Írjatok nekem, és kérdezzetek kérdéseket a leckék alatt. Én nem hazudtam nektek, csak önzőségeteknek.

Szeretettel mindannyiotok irányában,

Dr. Laitman

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,713 seconds.