Dr. Michael Laitman

Mindenki egy pont, mindenki a Végtelenség

Mi az a végső korrekció, melynek érdekében erőfeszítést teszünk, igyekszünk? Ez az a különleges, állandó állapot, melyet a Teremtő eredetileg megteremtett.

Mi most is ebben az állapotban létezünk, semmi más nem lette teremtve, csakis a Végtelen Világ. Azonban annak érdekében, hogy mi érzékeljük és felfogjuk hogy mi ebben az állapotban létezünk a Teremtő felkészített számunkra egy kilépést ebből az állapotból „ennek a világnak” az érzékelésébe, és egy visszatérést innen ugyanoda.

Az utat lefelé úgy nevezzük, hogy a világok leereszkedése, amely úgy is fordítható hogy az edények (Kelim) törése, és a 125 spirituális szint létrejötte. Mindez a felkészülés, mely megjelenik számunkra Felülről lefelé, és utána mi hazatérünk.

Kezdetben mindannyian csak egy pontként létezünk (mint egy sperma csepp, vagy magzat) a Végtelen Világban. A mi világunkban ugyancsak egy pontként létezünk. Egyszerűen ez a pont önzővé vált (egy önző aspiráció a Teremtő, az élet értelme felé) a Felülről lefelé történő leereszkedés során, és az maga alá lett gyűrve az önzőség által (ennek a világnak a vágyai által).

Mi visszatérünk a Végtelen Világ Malchut-jába az ABYA (Acilut, Beria, Yetzira és Asszija) és Adam Kadmon világain keresztül. Ahogy mi felemelkedünk mi megnöveljük a Teremtő iránti vágyunkat, mely Teremtő az adakozás alaptulajdonsága, és mi elérjük függetlenségünket.

Ennek köszönhetően mindenki Végtelenné válik (méretében és tulajdonságában). És akkor ellentétben a korábbi állapottal, mindenki Végtelensége megtelik a NRNHY (Nefes, Ruach, Nesama, Haya és Yechida) Fényével,a korábbi egyszerű Nefes Fénye helyett.

Ebben a világban a személy rendelkezik egy spirituális Resimóval (spirituális gén, emlékpont) hasonlóan a spermacsepphez, magzathoz mely magában hordozza a test teljes információját, és annak fejlődésének teljes folyamatát. A Resimó pontja ugyancsak magában hordozza a személy spirituális útjának teljes információját, és azt, hogy hogyan látja majd a Végtelen Világot érzékelésében.

Azonban nincsen minden előre meghatározva. Ahogy én megvalósítom a Resimómat és azt fejlődésre késztetem, én megszerzem a függetlenségem érzését. Most már tudatosan létezem, érzek és tudatos döntéseket hozok. Én megszerzem spirituális „énemet”, mely kifejlődik a Resimóból, mint ahogy egy felnőtt, kifejlett emberi lény fejlődik ki a magzatból a mi világunkban.

MI egyetlen ponttal rendelkezünk, és a volumenét tekintve annak végtelenségig kell kifejlődnie. Minden egyes személynek olyanná kell válnia mint a Teremtőnek. Ugyanakkor minden személy felemelkedik saját Végtelen Világába, és akkor az összes végtelenség összeolvad.

hzs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

71 queries in 0,133 seconds.