Dr. Michael Laitman

Egy fal, és egy faltörő mindenki számára

Amennyiben útunkon a spirituális beteljesülés elérhetvé válna mindenki számára ahogy azt mindenki kéri, akkor az leblokkolná vágyunkat a spiritualitás irányában. Ez a legnagyobb akadályunk az úton.

Ezáltal egy fallal találom magam szemben, mely leblokkolja útamat. Én az előtt állok, várva azokra a csodákra amik engem a túl oldalon várnak. Mégis ha már egy ilyen fal megjelent előttem az azt jelenti, hogy már rendelkezem az ellenállás erejével, hogy ne hátráljak meg, hanem inkább törjek át a falon.

Bár én nem vagyok képes ezt elérni egyetlen csapással, és még egy pár csapást kell mérjek rá ameddig az összetörik, a fal egyre jobban bereped, és végül leomlik majd. De már rendelkezem a szükséges törőerővel, a támadás erejével, egyébként nem mutatták volna be nekem a falat.

Amennyiben mi már látjuk a falat magunk előtt állni, a falat mely magunkon belül van, a szíveinkben, az annak a jele, hogy már képesek vagyunk azon keresztül törni. Egyébként az nem mutatná magát, mivel “nincs akadály helyezve a vak ember elé”. Azt gondoltam, hogy képesek vagyunk azon fölül emelkedni, és ezért tettünk egy lépést az egység felé.

Most nekünk már csak egyesülnünk kell a tanulásnak, és többi munkának köszönhetően ami együtt végzünk, és akkor fokozatosan összegyűjtjük, morzsáról morzsára összes erőfeszítésünket egy kollektív törőerővé. Mindezt meg kell tegyük annak érdekében, hogy valószínűleg újra felismerjük, hogy az erő még nem elégséges az áttöréshez, és hogy még jobban egyesülnünk kell.

És ezáltal újra és újra mi egyre több erőt gyűjtünk és növeljük a nyomást ameddig a fal le nem omlik. Ez az Egyiptomi kivonulás állapota, a végállapot. Ezért hoz az boldogságot.

A probléma az hogy egyenlőre mindenki ezt a falat egyénileg érzékeli. Ugyanakkor éreznünk kell, hogy ez a fal közös mindannyiunk számára, és amekkora mértékben ezt elérjük, érezni fogjuk, hogy az erő mellyel a falat le akarjuk dönteni az ugyancsak kollektív. Ebben az esetben nem egy személy, hanem az egész csoport állna azzal szemben.

Ez hasonló az Egyiptomból való kimeneküléshez: egy éjszakán, egy Fáraó, egy fenyegetés, ugyanazon csapások egész Izrael számára egyesültek mint egy ember egy szívvel. Senki nem számít külön a többiektől, és mindenki egyesül mindenkivel. Ez az ahogy a csoportnak éreznie kell. Ebben az esetben a fal fenyegető magassága ellenére, mi mégis képesek vagyunk azon áttörni.

Mindez azért van, mert amikor az emberek egyesülnek őf felfedezik, hogy hiányzik számukra a Teremtő jelenléte közöttük, és Ő nélküle nem vagyunk képesek cselekedni! Ő válik majd azon áttörő erővé, mely képes lesz a falat lerombolni.

A Fáraó maga is segít majd minket. Végül is ő az aki kikergeti Izraelt Egyiptomból és utána követi és segíti őket, ahogy azt a Zohár leírja. A személy folytonosan megpróbálna visszatérni (Egyiptomba), míg a Fáraó kikergeti őket, mivel ő a Teremtő hűséges segítője.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,144 seconds.