Lent kezdjük
Kérdés:
Itt vagyok egy depiben /lemenetben/ amióta a Gyűlésnek vége. Félek, nincs kedvem már adni akarni. Dolgozom a csoportban a társakkal, de nem érzem, hogy segít bármiben is, sőt, inkább idegesítő. Azon gondolkozom, hogy otthagyom őket, hogy az a vágy újra feltámadjon. Ez helyes lenne?
A válasz:
Ha elmész tőlük, akkor milyen vágy fog feltámadni? Hogy elmenj egy focimeccsre? Vagy egy kocsmába? Színházba? A szellemiség, az adás vágyát csak a hasonló vágyú környezet adhatja meg nekünk. Ha elhagyod őket, az ellenkező irányba indulsz el.
Írva van az egoizmus feltárulásáról: a bűnösök lezuhannak ott, ahol az igazak sétálnak. Ez a dilemmád: igaz legyél vagy bűnös?
A Gyűlés vége után feltáruló rejtettség egy új erős egoista vágyat mutatott fel neked, hogy dolgozz a kijavításán. De ha elrohansz e munka elől, akkor nem új kezdetre jutsz, ami csak a megtalált társakkal indulhat el.
Mindig az ellenkező oldalról indulunk : az örömkapó vágy romlott új formájától. E helyt mindig csak a hajlandóság, a szándék az irány a végcél (adás, teremtő) felé, ami számít. A romlott rész nem választ el a céltól, hanem lehetőséget ad előre mozdulni s így bevonzani a javítás fényét.
Ám eközben rossz érzéseim vannak, sötétet, tehetetlenséget érzek. Nehéz, nyomott érzések és közöny nyomaszt, s a szenvedélyes, lelkes beszédek íze elhalványul. Mit tehetek? Hogy ne rohanjak el innen?
Ilyenkor segíthet a szokás, a kötelesség-vállalás, szolgálat rendje. Aprópénzként vezet el a nagy jutalomhoz az erőfeszítések sora. Bármi történik, nem hagyhatod el az ösvényt.
kgy
