Dr. Michael Laitman

Lélek-átültetés

Ha társulok egy csoporttal, akkor átültetem a lelkem egyik helyről a másikra, a mostani testemből egy másik testbe. Itt lélek-átültetés történik, e testben érzékeltem eddig s most más testületben érzékelem majd.

Ez a másik test(ület) a csoport. A “csoport” alatt nem a társak arca értendő, egyének, akik többé vagy kevésbé kapcsolódnak egymáshoz. A csoport alatt az új rendszert értem, nem is a rendszert, hanem az új Vágyat, ami rajtam kívül létezik.

Ez a teljesen kijavított Vágy, a javítás végén. Nincs benne hiány,mert a Teremtő lakozik benne és betölti teljesen. Ez egy nagy és tökéletes vágy, s csak egy hibázik még belőle: az én betársulásom.

Hasonló ez egy átültetett szervhez, amit az új testnek be kell fogadnia, érezve sokféle részeit, lenullázva magát előttük s a bejövő és kijövő vérerek összenőnek. Az átültetett szerv egyre otthonosabb lesz az új rendszerben, s vele együtt kezd működni. megérti, hogy minden attól függ, mennyire tud integrálódni és oszthatatlanul a részévé válni s feloszlani benne ténylegesen.

Ezt nevezik a Végtelen Világ Malkutjának elérésének, a végső kijavításnak. Ahogy én társulok ezzel az új vággyal (csoport), amit Felső Erőnek, jelenlétnek, istenségnek is hívnak /Shechina(Divinity,/, ez a hely, ahol feltárjuk Őt.

kgy

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 2,634 seconds.