Mennyire látnak a szemei?
“A bírónak semmi más nem áll a rendelkezésére, mint amit a szeme lát.” Ez nagyon szigorú szabály, amit részletesen meg kell vizsgálni. Még a legjobb tanácsot sem tudjuk követni, függetlenül attól, hogy a saját korrekciónkból, a Fénnyel való hasonlóságból jön.
Azt is minden pillanatban meg kell belül kérdezni magunktól: „Kit hallok most? Aki a saját fantáziájában él, vagy aki úgy látja a dolgokat, amilyenek azok valójában, és ismeri a pontos helyét, és nem ugrik semmivel magasabbra?
Akkor nem érzékelem a dolgokat, olyan módon hallom a kabbalistákat, mint ha törvények lennének, vagy még inkább tanácsok, úgy, mint “ Segula,” csodálatos jelentésű módon. . Azt akarom, hogy ez befolyásoljon engem, és akkor láthassam az igazságot.
“A bírónak semmi más nem áll a rendelkezésére, mint amit a szeme lát,” azt jelenti, hogy valóban én tartom a „kezemben,” vagyis a kapni akarásra irányuló edényeimben, és a „látni fogom, a saját szemeimmel,” azt jelenti a Hochma Fényen belül. Ez az, amikor képes leszek cselekedni!
Amíg ez megtörténik, valaki megtanulhatja az egész Tórát kívülről és ez nem lesz jó; mert a Tóra úgy működik, mint „varász eszköz”, vagy „fűszer.” A személy képes lesz a korrigálni, és használni az egoizmusát, de csak addig a mértékig, amíg hozzá tudja adni ezt a „fűszert” az egoizmusához.
Akkor pontosan fogja látni, melyik vágyakat képes használni, és milyen mértékben, vagy milyen mélyen (melyik Aviuttal). Ez a megközelítés elsődleges és legfontosabb követelménye a korrekciónak.
A teljesen különböző megközelítése a tanításnak ebből következik, nevezetesen, hogy semmit nem mondunk egy tanulónak. Csak felébresztjük őt, hogy annyi Reformáló Fényt nyelhessen el, amennyit csak lehetséges. Lehetetlen befejezett, kész viselkedési modellt a kezébe adni, hanem csak egy „varázseszközt”: a barátokkal való egység szükségességét egy csoporton belül, és akkor joggal várhatja a saját megváltozását.
Ha ez nincs hatással a tanulóra, ha nem változik ettől, és nem fogadja el a tanítót, akkor semmit nem lehet tenni. Lehetetlen kényszerítőleg olyan feladatokat adni neki, melyek felette vannak a szintjének, csak azon a szintez, ahol korrigálta magát, és megértette, hogy neki kell a megfelelő számításokat, változásokat és akkor elkezdhet cselekedni.
Ez a nagymértékben korlátozza a tanár lehetőségeit, amikor oktatja a tanulót, összehasonlítva a mi világunkkal, függetlenül attól, hogy a tanuló felnőtt, vagy gyermek.
