Dr. Michael Laitman

A Hanukkah fénye a szívedben

Rabash, 43. levél: A gyertyák nem égnek amíg három feltétel nem teljesül:

1. Létezik egy gyertya, mely az edény melybe az olajat töltik.

2. Létezik olaj

3. Létezik kanóc

Amikor ez a három feltétel együttesen teljesül, akkor lehetővé válik az általuk létrehozott fény körüli boldogság.

Ezek a feltételek, melyek szükségesek a fény számára, érvényesek a mi felépítésünkre is. Mi az élvezet iránti vágyból állunk, mely önző módon cselekszik. Ennél fogva amikor mi a világra tekintünk, mi azt látjuk, hogy az tele van szenvedéssel és problémával.

Senki nem viselkedik őszintén, mindenki károsítja a másikat, és én nem vagyok képes megérteni, hogy a Teremtő (ha egyátalán létezik) hogyan teremthetett egy ilyen rossz világot. Én mindazt sokkal jobb formában teremtettem volna meg! Én mindenre az én saját gonosz, önző vágyamon keresztül tekintek, és ezért látok gonoszságot a világban mindenütt.

Azonban amennyiben én elkezdek zavarodottságomon felül kerekedni, arra gondolván hogy a Teremtő az jó, mely csak jót cselekszik, míg én csak azért érzek gonoszságot, mivel én vagyok rossz, akkor mindezen gondolatok és vágyak összeütköznek bennem, és ellentmondanak egymásnak. Ezt hívjuk a “kanóc”-nak (Ptila), mivel én képes vagyok megkülönböztetni hol van a “hulladék” (Psolet) a vágyaimban, és hogy mi is rossz azzal kapcsolatban.

A vágy az az edény, és létezik a “kanóc” azon belül, ami azáltal képződött, hogy én felül emelkedem a vágyon. Ezek a részletek (Birurim) felemelik a hajtóerőt (Beirut), azaz az olajat- a Hochma Fényét.

Ez a három résztvevő ugyancsak jelen van az emberi lélekben, amely arra vágyik hogy kielemezze, megértse saját magát, és meggyuladjon mint egy gyertya. Ezek ugyancsak jelen vannak az egyszerű gyertyában, amely a lélek szimóluma.

Az edény, vagy vágy az önző természetéből adandóan, mindent “saját érdekében” akarva. Ez az ahogy megszülettem. A Kabbala csoporton belül tanulásának segítségével, én létrehozom a “kanócot”, mely képes meggyulladni, mivel én elkezdek harcolni, és elkezdem megkülönböztetni ki a Teremtő, és ki is vagyok én. Az “olaj” az ennek eredménye, mivel ez az állaoit emeli fel az “olajat, hajtóerőt”.

Én kűzdelemben kezdek: el akarom érni az adakozást, de nem vagyok mindarra képes. Én előre rohanok, de természetem visszahúz. A Fáraó nem engedi hogy megszabaduljak erejétől. Azonban ez az ahogy megkülönböztetem magamat és a Teremtőt, valamint azt a fajta rendszert amelyen keresztül Hozzá tudok kapcsolódni.

És miután ezen felül emelkedik, a személy kiérdemli a Teremtő Fényét, mely beragyogja az ő lelkét, mely Fényt úgy hívjuk, hogy a Hanukkah Fénye. Ez a Felső Irányítás felfedezése, jóságot szállítva a teremtményeknek.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,113 seconds.