Dr. Michael Laitman

A fal belül

A Konvención megszereztünk egy új érzékelést, és azt is tudjuk, hogyan fejlesszük tovább. Érezzük, hogy van ott egy fal, ami elénk tornyosul, és amit le kell rombolnunk, a  Felső Fény, a Teremtő segítségével. Ő pontosan az, amiben nekünk hiányunk van. Mondjuk azt Neki: „Engedj minket a fáraóhoz.”

Ehhez szükséges megérteni, és még ennél is fontosabb, egyetérteni azzal, hogy azért romboljuk le a falat, hogy ezzel a Teremtőnek okozzunk élvezetet, saját magunk helyett. Gyakran elfelejtjük a két legfontosabb aspektusát az utunknak:

1. Az egyetlen útját az előrehaladásnak, a Teremtő ereje jelenti.
2. A Teremtő felé való adakozás a feltétele az előrehaladásnak.

Mindez kijátszik engem. Jelenleg magamra gondolok, a Teremtő felé való adakozás helyett. I Megpróbálok áttörni a  HYPERLINK “http://www.laitman.com/2009/12/crossing-the-machsom-is-counter-intuitive/” Machsomon inkább a saját erőimből, mint a Teremtő által. Ezen a módon azonban a cél, és annak jelentése nagyon hiányosan van meg az egoizmusomban.

Mindazonáltal, ez egy jó állapot, mert itt kezdjük megérteni, az alapvető alapelveit a spirituális fejlődésnek. Egy határvonal emelkedik előttünk, és kezdenünk kell vele valamit. Ez nem magától keletkezett, hanem egy pszichológiai határvonalról van szó, ami bennünk van. Ha mi helyesen irányozzuk be magunkat, ez el fog tűnni.

A Teremtő előnyére irányuló gondolatok, ellentétesek a természetemmel, és a barátok sem rendelkeznek ezzel. Ez pontosan az egységünkön belül található meg. Ezért három apektuson kell dolgoznunk:

1. Egyesülnöm kell a  HYPERLINK “http://www.laitman.com/tag/kabbalistic-group/” csoporttal.
2. A barátokkal együtt, meg kell határoznom a helyes törekvés, amely biztosítja a számunkra az áttörést a Machsomon: az egység által, megszerezzük a Teremtő erejét.
3. Mindez annak érdekében történik, hogy élvezetet nyújtsunk a Teremtőnek, más szavakkal elérjük a Vele való egyesülést.

A közös, szüntelen törődés és aggódás mindenkiben fel kell, hogy ébredjen. Ez a kölcsönös garancia; a csoport nem a barátok arcait jelenti, de a spirituális közösség, amely belepermeteződik mindenkibe a közös cél gondolata által. Hirtelen elkezdjük ezt érezni, és vágyni erre. Amikor mindenki megpróbálja felépíteni ezt a vágyat, egy vonal mentén, akkor ez kiterjed az egész világban, korlátlanul, minden határon és távolságon átnyúlva.

A kölcsönös garancia azt jelenti, hogy felelős vagyok, az egész rendszerért, amelybe a Teremtő helyezett engem. Ha nem a helyes gondolatot képviselem, akkor egy pillanatban mindenki kiesik a helyes gondolatból. A leválással megállítom a közös szervezet ellátását. Hogy tud a máj, vagy a vese „szabadságra menni?”

Ezért kérem a világcsoportot, hogy mindig a teremtés céljára gondoljon, ami a Teremtő felé való adakozás. Akkor nem veszítem el a kapcsolatot, bárhol legyek is.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,113 seconds.