Ünnepeljük az első magunk felett aratott győzelmet
Önző vágyunkat nevezhetjük „görögöknek” és „tudásvágynak”, vagyis, hogy előrehaladni szeretnénk a jelenlegi szívünk és agyunk szerint. És valóban, mi másra támaszkodhatnánk? Csak, amink megvan. Csakhogy a jelenlegi érzelmi hordozóinkkal (Kelim) nem tudunk belépni az adó szintű (szellemiségi, spirituális) világba.
De ez a szellemiségi adó-világ ez itt és most létezik; nincs távolság, sem egy másik dimenzió, hogy elérjük. Hanem hozzáadódó szervek által jutunk el oda, amit az értelmünk és racionalitásunk fölé, a „görög” egó fölé kell kiépítenünk, hogy majd elkezdjük megtapasztalni ezáltal.
Ez a szeretet felé fordulás a makkabi Lázadás s az ő győzemük a Hanukkai háború idején azt mutatja, hogy ők „lepihentek ott” (“Hanu Ko”) egy megálló volt ez az úton. Ezt úgy is nevezhetjük, hogy “Hafec Heszed” (magamnak nem kérek semmit: kedvelem a kedvességet,adást) azaz a Bina; a templom, ahol feltárul a teremtő, azaz az egó fölötti érzelmek közös megteremtése.
Az itt létrejövő érzék az adás: ez segít a szellemiségi világ érzékelésében. Amikor ezt meglátjuk, olyanok leszünk passzívan benne, mint az embrió a mama hasában.
Ezt hívják megállásnak, pihenésnek , mert még nem látjuk tisztán a tudást, az elérést, amikor minden evidens és tiszta lesz és olyanok leszünk, mint az Adó teremtő, aki vezeti a szellem világát.
Hogy a Házigazda és a Vendég példájával mondjuk el: a növekvő örömkapás vágya ellenére, Hanukkakor elutasítjuk a Gazdától az örömkapást. Ez a szelem munkája: nem akarni kapni semmi extra örömöt a szellemiségből, csak passzívan részt venni benne.
Ezért ezen az ünnepen tilos használni (világításra) a hanuka fényeit, csak nézni kell. És ezért mondják, hogy „nagy csoda volt ott” (nész gadol haja sam) , mert sikerült kimenni az egóból a társ felé. Ez tehát az az ünnep, amikor az Egopontból (Egyiptomból) kivonultunk, fölé emelkedtünk. Ez az a szabadulás, amikor kiszabadultunk az anyagi egós evilági vágyak fogságából és megtapasztaltuk a szellem világát.
