Dr. Michael Laitman

A tanítóban való hit öröme

Néha vannak olyan állapotok, amikor a tanuló azt gondolja, hogy okosabb, mint a Tanító, hogy jobban ért valamit, és hogy lehet saját véleménye, a belső munkáról. Egyszerűen elfelejti, hogy a „bölcsek hibái építőek, míg a fiatalok alkotásai rombolók. A tanulónak úgy tűnhet, hogy igaza van, a racionalitás szempontjából, és a Tanító téved sok dologban, vagy egyszerűen csak rosszul van informálva.

Azonban a spirituális különbözik az anyagitól, és az, aki a spiritualitásban létezik, nem tévedhet. Sőt, még ha ma úgy is tűnne valakinek, hogy a Tanító téved, hosszabb távon elemezve, ez nem áll fenn. Ez ahhoz hasonló, ahogy egy gyermek úgy gondolkodik egy szabóról, hogy az tönkreteszi a szövetet az által, hogy elvágja. Azonban aki érti, hogy ezekből ruha lesz, azt gondolhatja:“Mit lehet tenni? Ez egy gyerek!”

Annak, aki előre akar haladni, az értelem feletti hit alapján kell tevékenykednie, annak ellenére, hogy tévesnek gondolja a Tanító cselekedeteit, mivel az egész természet fokozatokra van osztva, és valaki, aki a magasabb szinten van, valószínűleg helyesen cselekszik. A Tanító magától értetődőnek tűnő tévedése, a személy saját tévedése!

Ezért van szükségünk a hitre. A hit azt jelenti, hogy a Felső elmével dolgozom, sokkal inkább, mint az enyémmel. Lenullázom magamat, a Felsővel szemben, és örömmel fogadom, ami következik. Talán helytelennek fog a számomra tűnni az én fokozatomon, de amikor felemelkedem egy magasabb fokozatra, fel fogom fedezni, hogy ez igaz.

Minden attól függ, hogy valaki mennyire kész elfogadni. Míg néhány embert megerősít, mert megértik, hogy ezek jó jelek, és hogy el kell fogadniuk a Felső irányítást, máskülönben nem tudnak megbirkózni az egoizmusukkal, és még nagyobb távolságra kerülnek az ösvénytől és a céltól. Mondva van erről: „Ahol az igazak előre mennek, a gonoszok visszafelé.”

Lehetetlen eljutni a magasabb fokozatra, ha nem fogadom el az értelem feletti hittel a Tanítóhoz és a csoporthoz való kapcsolatot. Mindent elfogadok,amivel a csoport rendelkezik, lenullázom magamat, amit “Hafetz Hessed,” állapotnak neveznek,nem kívánok semmit magamnak; ez az első koorekció.

A nagyon alacsony fokozattól a nagyon magasig, minden esetben a  “Hafetz Hessed”állapot megszerzésével kell előre haladni, a Felső fokozat irányába. Ezt hívják, az értelem, és a tudás feletti hit általi előre haladásnak.

Az öröm, a hit jele! A személy „boldog a sorsával” és csak egyetértésre vágyik a Tanítójával, a csoporttal, és a Teremtővel, semmi másra! Boldog, mert egyetértésben van velük, ami azt jelenti, hogy elérte a korrekciót, és mehet egy magasabb fokozatra. Az egoizmusa lenyugszik, és most arra van szüksége, egyéb nehézségek jelenjenek meg annak érdekében, hogy azt is korrigálja, és megkapja a Hochma Fényt ezekben, és ez már sokkal nehezebb.

Most el kell kezdenie adakozni ahelyett, hogy egyszerűen egyetért a Tanítóval és a csoporttal; dolgoznia kell ezek vágyaival, a sajátja helyett. A személy vágyának az ő vágyaikat kell szolgálniuk, és ezek mindig ellentétesek! Át kell mennünk néhány belső felforduláson, az egoizmusunkban! Ezért, a tanárban való hit mértéke határozza meg a tanuló fokozatásnak magasságát.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,146 seconds.