Egy szokványos meglepetés
Rabash írásai, 545. cikk, “Kemény munka és találás”: Írva van: Ő kemény munkát végzett és talált, azt hidd el.” De hogyan kapcsolhatók össze az egyén erőfeszítései a találással? Végül is a találás váratlanul jön.”
A Felső Világ számomra mint “találás” jelenik meg. Én meg akartam kapni valamit, és hirtelen valami más találtam.
Várjunk egy pillanatot! Én éveket töltöttem azzal, hogy mint őrült dolgoztam azon, hogy valami jutalmat kapjak. Miért van az akkor, hogy a jutalmam most “találássá” válik most?
A lényeg az, hogy a célt én kezdetben akkori értelmemnek és érzelmeimnek megfelelően kerestem. Azonban idővel, ahogy én előre haladok, én megváltoztattam magamat a Reformáló Fény segítségével. Az nekem új elmét és új érzéseket adott, mely már illik az én “találásomra”, arra a valamire melyet korábban nem vártam.
Ez az ahogy én végül is valami mást kapok, mint amire kezdetben vártam. Ehelyett a “jogos jutalom” helyett, én valami mást találok, mely már igazodik új szintemhez.
A mi világunkban mi jutalmat követelünk, melyben előzőleg megegyeztünk, míg a spirituális úton ahogy előre haladunk önző értékeink értéktelenekké válnak, érzéseink megváltoznak, és az új szinten egy teljesen más fajta találás vár ránk.
hzs