A Zohár Könyvének a titka
Veszélyes a Zohár Könyvét egy éretlen vággyal tanulni, azaz egy olyan vággyal mely még nem merítette ki magát ebben a világban. Az ilyen fajta vágy még nem érti meg, hogy semmi más nem tehető ebben a világban, mint az abból való felemelkedés a korrekció világába.
A személy csak akkor képes felfedezni a Kabbalát, amennyiben az élete értelmét keresi, és ha meg kell találnia miért is él. Azonban ha még nem rendelkezik ezzel a kérdéssel, akkor elkezdi a Kabbalát önző módon értelmezni, és azt saját hasznára adaptálni, magát becsapva arra gondolva hogy mindeközben ő magát korrigálja. Ő elkezdi azt árulni, és azt önzősége fegyvereként használja fel. Ahelyett hogy mindazt önzősége ellen használná, ő azt arra használja hogy a dolgokat önzősége érdekében szerezze meg, és ez az ahogy ő azt az élet vízéből a halál mérgévé változtatja maga és mások számára.
Ezért féltek a Kabbalisták attól, hogy a Kabbala tudományát felfedjék, és ezért találtak ki mindenfajta tiltásokat, mint a 4O éves korhatárt, és annak szükségét hogy valaki először a teljes Tórát tanulja meg, valamint hogy teljességében betartsa a fizikai parancsolatokat. Sőt még azzal is ijesztgették az embereket, hogy megőrülhetnek a Kabbalától. Mindez azért lett megcselekedve, mivel az önzőség még mindig fejlődésen ment keresztül.
A Zohár Könyve maga állítja, hogy arra van hivatva hogy fel legyen fedve az utolsó napokban. Akkor ez a bölcsesség fel lesz fedve a világ korrekciója számára, amely akkor már készen áll a korrekcióra. Ez az amikor a Kabbalisták elő jöttek, azt mondva nekünk, hogy az idő elérkezett!
Ezért van az, hogy Rabbi Simon sírt azzal kapcsolatban, hogy a Zohár Könyve egy olyan módon legyen megírva, hogy még akkor is ha fel lenne fedve a nem megfelelő időben, az ne okozhasson kárt. Ezért van az, hogy a könyvet Rabbi Aba segítségével írta meg egy speciális titkos kódban. Mi a Zohár Könyvét megértés nélkül olvassuk, ahol Rabbi Simon Rabbi Aba mögött van elrejtve, aki sokat sírt a hatalmas titok felfedezésével kapcsolatban.
Rabbi Simon, Rabbi Aba-t “pajzsként” használta, mint egy külső burkot, egy olyan lehetőségként hogy a könyvet egy rejtett módon írja meg. A személy a Rabbi Simon által elrejtett titkot csak azzal a feltétellel képes felfedni, hogy behatol Rabbi Aba védelmező burkába. És akkor képessé válik Rabbi Simon titkos üzenetének elfogadására, de nem képes azt elolvasni korábban, a megfelelő idő előtt.
hzs