Tiktakkol az időmérő
A lecke előtt reggel felkelünk, lábra állunk s tiszta lappal indulunk mindig csak a mai nap. Tulajdonképp naponta többször is újra kezdhetünk mindent. Írva van: “Engedd, hogy a már hallott dolgok napközben megújuljanak számodra.” Mindig éreznünk kell, hogy új teremtmények vagyunk, újra meg újra kapcsolatot teremtve, újraindulva a szellemiségi munkában, s közelebb kerülve a Teremtőhöz, az Adóhoz.
Amikor ez a megújulás történik, megvalósítja az emléknyomokat, a Resimókat, amíg eleget felhalmoz. Hogy mennyit, nem tudjuk előre, de az időmérő kattog, a kerekek forognak, változnak a számok a vessző után, és a baloldali fő görgőn átfordul a számláló.
Velünk ugyanez történik. Ezért kell minden percben megújítani a társulást, a hajlandóságot, intenciót, s a célra törést. Írva van: “A tett vége a kezdő gondolatban van.” . Már most szemem előtt kell látni a Jövő célt, amit majd szeretnék elérni. Hová indulok? Mit is akarok pontosan? Mindig el kell képzelnem, egyre pontosabban, érezhetően, kézzelfoghatóan, észlelhetően.
A végcélban minden erőfeszítésem, vágyam, csalódásom egybeolvad s beteljesül. A végső társulás pontján teljesítem a feladatot, s ezt hívják az “egység-cseppnek”. Ebbe, az egész érzékelhető valóságomba beleolvad az Adás (az egónál nagyobb Erő) és egy egészet alkotnak. Ezt az állapotot kell most elképzelnem.
Baál HáSzulám papírra így veti ezt: Az ember vágyjon Izráél, a Tóra és az Adó egységére. A legfontosabb erre a végpontra fókuszálni. Minél pontosabban elképzelem agyamba és szívembe vésve, annál több örömet ad ez. Akkor megvalósítom a jelenlegi resimót és eljutok sikerrel a tett végéig.