Dr. Michael Laitman

Az évek melyeket azzal töltöttem, hogy közelebb kerüljek Hozzád

Kérdés:

Rav, ön azt mondta, hogy minnél közelebb kerülök a Teremtőhöz annál jobban meggyűlölöm őt, mint az adakozás tulajdonságát, mely ellentétes velem. Ugyanakkor én egyre inkább eltávolodom attól ami vagyok, és egyre nagyobb elnehezülést érzek. Hogyan oldom meg ezt a problémát?

Válaszom:

A megoldás abból áll, hogy felemeljük a Teremtővel való összeolvadás fontosságát. és akkor amennyiben én megváltoztatom az értékeimet, hogy az összeolvadás válik a legfontosabb dologgá számomra, akkor egy hirtelen belső forradalmon megyek keresztül, mint az embrió, mely fejjel lefelé fordul születése előtt.

Hirtelen és elkezdem felfedezni, hogy az összes ellentétes tulajdonságok, mint gyűlölet, visszataszítás, és elidegenedés azok most új, és korrekt edények (Kelim), melyek vágyak a szeretetre és összeolvadásra. Hol máshol fedezhetném fel a szeretetet? Mennyi diőbe, hány évbe telt hogy elérjek Hozzád? A szeretetet nem vagyunk képesek másban lemérni.

Ennél fogva én elkezdem megérteni, hogy az összeolvadás a cél. Ebből a nézőpontból tekintek az összes sikertelenségre, csalódásokra és nehézségekre út mentén, az összes hatalmas teherre és zavarokra, mint edényekre amelyek nélkül lehetetlen elérni a szeretetet és összeolvadást.

Pontosan ez a felfedezés amit az úton elérünk. Végül is most még egyetlen grammnyi edénnyel sem rendelkezünk, hogy a Teremtővel egységre lépjünk. Nem éreztünk még semmilyen nehézséget Hozzá közelítve. Nekünk még fel kell fedezzük mindazt.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,600 seconds.