Dr. Michael Laitman

Ahol minden sötét és zavaros

Báál HaSzulam, Beit Shaar HaKavanot (A szándékok kapuháza), 87. pont: És tudjuk meg azt, hogy a teljes gonosz tisztázásra kerül, melyben semmi jó nem található (ez a három külső Klipa (burok, kéreg) vizsgálata, melyek csak a végső korrekciókor (Gmar Tikkun) lesznek korrigálva), de a negyedik Klipa az nincs teljesen tisztázva, és ezért van az, hogy mindaz a “ruházat”, vagy “bőr” formájában marad meg.

Ez azt jelenti, hogy létezik valami jó abban, de az még nincs megvizsgálva, és ezért van az Klipa-nak nevezve. Azonban mégis ez nem igazából Klipa, mint a másik három nyilvánvalóan tisztátlan Klipa, amelyekben egyátalán semmi jó nem létezik, és ezáltal képtelenek vagyunk azok korrekciójára a végső korrekció előtt.

Azonban mi képesek vagyunk a negyedik Klipa, a Klipa Noga vizsgálatára, és nekünk azzal kell dolgoznunk. Ez azokat a törött edényeket jelenti, melyek bezuhantak a BYA (Beria, Yetzira és Asszija) világai közé, ahol a jó és rossz össze vannak keveredve egymással. Mi azokat kifejezetten a Klipa Noga-ban tisztázzuk, melyet úgy is hívunk, hogy a Tifferet középső harmada.

Ez a mi szabad választásunk egyetlen helye. A fölött a szentség (színtiszta adakozás) található, nincs mit ott megvizsgálnunk. Alatta a teljes tisztátlanság található, a Klipák területe, ott sem lehetséges semmilyen vizsgálat. Mi csak a Klpa Noga-val vagyunk képesek dolgozni, ahol a jó össze van keveredve a gonosszal.

Ebből az következik, hogy pontosan ez az a hely ahol nekünk állandóan tartózkodnunk kell: a zavarodottság, és kétségek helye, ahol minden össze van keveredve, tisztátlan, és sötét. Ez az ahol a tisztázásokat vagyunk képesek elvégezni, pontosan ez munkánk helye.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

68 queries in 0,897 seconds.