Melyik csalást szégyellem jobban: ha a teremtőt vagy magamat csalom meg?
A Zohár, Bevezetés, “ Rabbi Chijjá látomása,”cikk, 52-es pont: “Boldog, aki szégyen nélkül ön ide.” És látta Rabbi Elázár-t és a világ többi oszlopát szégyen nélkül. De Chijjá rabbi maga szégyenben volt…
Kérdés:
A szellemi munkában mi a szégyen? Mi a funkciója?
Válasz:
Reális szégyen csak a szellemi világban létezik. Csak a magas lelkek sajátja, akik kifejlesztettek a Teremtővel, a Jó-Adóval azonos késztetéseket s egyenlőek vele.
Ebben a világban akkor szégyellem magam, amikor mások leleplezik az önzésemet, vagy ettől félhetek. Félek, hogy bántanak, megaláznak, elutasítanak emiatt. A szellem szintjén a szégyen azzal kapcsolatos, vajon megtettem-e mindent a teremtőnek szóló öröm-adás hajlandóságában. Félek, nem ragadtam meg minden adódó lehetőséget erre. A Teremtő örömeket as és erőt, hogy feléjük emelkedjek, elrendez nekem mindent. Vajon sikerült megteremtenem a 100%-nyi Visszhangzó Fényt? (Azaz: sikerült kiszűrni az önzést?) Valamit elfelejtettem? Gyenge voltam?
Egy elég fejlett ember számára az evilágban a szégyen rémes érzés lehet. De a szellem szintjén ez csak egyszerűen az elkerülhetetlen igazság, nem elrejthető. A valóságban igazoljuk magunkat, kimagyarázunk mindent: “Mindenki lop, muszáj nekem is.” Néha elsimítjuk a helyzetet azonnal, máskor elfelejtjük azt, hogy milyen végletesek voltunk elsőre. Az evilág tehát “könnyebb”, mint a szellem világa, mert ott az igazság ítéletéből adódik a szégyen.
