Kétségbeeséstől az adásig
Mitől adjuk fel hirtelen, mikor egyszerre nem állunk ellent már a szenvedésnek ? Itt az információs gének (mémek, resimók, nyomatok) belénk épülnek. Ilyet az állat nem tapasztal, mechanikusan él, az életéért harcol a végletekig s nem ismeri azt a fajta kétségbeesést, amit az ember folyton érez az élete során.
Az állat foggal-körömmel küzd az életéért, sosem törődik bele a fájdalomba. de az embernek van “humán” mémje (resimója) s ezért feladja, elengedi, s nem hajlandó gépiesen működni, mint egy gép, ami örömre terveztetett, nem szenvedésre. A kétségbeesés mélypontja, mikor nem harcol tovább az ember az életéért, hanem elfogadja, ami jön, ez a meghatározója az emberi lélektannak.
Igazából a lenyomatok a lélek megtört voltának eredményei, a legkisebb lenyomatnak is van kapcsolata a felső Erővel, az Adóval, aki erről az adó-szintről lelökött minket. Tehát ez tudattalanul hat ránk, és egyszercsak elkezdjük megérezni, hogy a kapásból nem jön jó nekünk, s elkezdünk az adásra figyelni.
kgy
