Dr. Michael Laitman

A szeretet édes szenvedése

Kérdés:

Ha nem töltöm élvezettel a vágyamat, vagy nem teljesen töltöm ki, szenvedést érzek. Ön azt mondta, hogy az adakozás vágyában, szintén érezni fogom a hiányát a kitöltésnek, azonban ez nem okoz szenvedést bennem; hanem ez hozza létre az élet érzékelését. Miért szenvedek az élvezetre megszerzésére irányuló vágyaimban, és miért nem az adakozásra irányulókban?

Válasz:

Feltételezhetően, szeretek valakit. Együtt akarok lenni, egyesülni vele, és közösen eltölteni időt, mivel szeretem őt, és mindent, amit szeretünk, közelebb akarunk húzni magunkhoz. De pillanatnyilag távol van tőlem, és én is csak távolság vagyok a számára. Minden esetre, ez még így is, egy örömteli érzés, szeretet önti el az embert, és tölti ki a lelkét. De ezzel egyidőben, szenvedést is érzünk, mert még nem önthettük valóságba a szeretetünket, és nem egyesülhettünk azzal, amit szeretünk.

A spiritualitásban, az adakozás szeretetet jelent, mivel mi annak adunk, akit szeretünk. Ha szeretünk valakit, ki akarjuk tölteni, és érezni akarjuk őt, és ezt hívjuk adakozásnak. De mivel ez a szereteten alapul, az adakozás, öröm!

Ezért a spiritualitásban, még ha valaki hiányt is érez az adakozásban, és ezért a kielégülésben is, ami szenvedést okoz, ez a szeretet szenvedése. Ez is édes, mivel a szeretetből ered, és a szeretet személyekhez való kapcsolódásból.

Mivel az adakozásban nincs megszorítás, ez azt jelenti, hogy szükségszerűen el kell érni az adakozást a szeretet személyek számára, mert ez csak tőlünk függ. Ezért a szeretet szenvedése mindenképpen eljut a beteljesedésig.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,117 seconds.