Az én gyertyám
Amennyiben magunkra kívülről tekintenénk, a mi világunkon túlról, látnánk, hogy “életünk” ebben a világban nem igazán élet. Mi teljesen le vagyunk választva az élet valós megértéséről. Spirituális értelemben halottak vagyunk, és a mi valóságunk az egy illúzió, egy eszméletlen állapotban, egy rövid életű szikra mely ezt az egész világot fenntartja.
A személy valójában akkor él, amikor megkapja a Fényt, és képes azt maga fölött megtartani, nem engedve hogy ez az élvezet kialudjon, és ugyanakkor nem engedve hogy az élvezet közvetlenül megszerzés iránti vágyához jusson. A Fény és a vágy nem semlegesítik, ölik ki egymást, sőt mi több nem vesztik el kapcsolatukat sem. Ők olyanok, mint a gyertya, az olaj és a láng a kanóccal összekötve.
Az olaj a mi alapanyagunk, a megszerzés iránti vágy, a kanóc a szűrő (Masach), és a gyertya lángja a Fény maga. Én a lángot magam fölött tartom, és egy vonalat húzok a láng és a vágy között, hogy én ne lökjem el a Fényt teljesen, hanem hogy ehelyett megtartsam azt annak érdekében hogy adakozzak.
Én állandóan kiszámítom, mennyi olajat és vágyat kell hozzáadjak annak érdekében hogy a lángot a legoptimálisabb módon égessem. És akkor a gyertyám nem alszik ki.
Amennyiben sikeresek vagyunk mindebben, mi életet érzékelünk, mely örökkévaló és teljes. Egy erre szolgáló lehetőség lett elénk terítve.
hzs
