A szabadság egyetlen szabad változója
Kérdés:
A matematikában, amikor analizálunk egy rendszert, amely sok ismeretlent tartalmaz, minden paramétert állandónak rögzítünk, egyetlen egynek hagyjuk meg a változás szabadságfokát. Gyakran, az ember belső munkájában ugyanezt érezzük, hogy különböző irányokat keresünk, valóság érzékelés, a csoport, a teremtő, és ezek a szabadság túl nagy fokát képviselik a változóknak, és ez túlságosan zavaró. Használhatom ugyanazt az elvet, mint a matematikában, és közben csak a csoporthoz való hozzáállásommal foglalkozom?
Válasz:
a spirituális munkában ez sokkal egyszerűbb. Még ezzel a végtelen számúnak látszó variációval egyetemben is, nekünk csak egyetlen forrással kell viszonyban lennünk, és ebbe kell belefoglalni magunkat. Engedjük ezt a több ezer paramétert változni, miközben folyamatosan a Teremtőn belül maradunk, és ez az egyetlen oka, mindezen végtelen számú változásnak.
Lehet, hogy valaki megkísérli „lefagyasztani” a valóságot, megállítani a pillanatot, de még ha ezt csak annak érdekében teszi, hogy mindent egymáshoz kapcsoljon, ez mégis a spirituális munka céljának elvesztéséhez vezethet, visszaminősítve azt, a materiális világ elemzéseinek szintjére. Miért van erre szükségünk?
Csak azt kell tudnunk, hogy mindebből a végtelen számú változástól, azonnal egy kapcsolatot kell létrehozni a Felsőhöz, a Teremtőhöz, és meg kell őt ragadni. Hagynom kell, hogy körülöttem minden még jobban változzon, az egész világ még jobban örvénylődjön.
Mindennek ellenére és mindezek felett, ki kell tartanom a Teremtő irányába, még erőteljesebben, hogy ezek a változások csak erősítsék az összetapadást. Semmi másra nincs szükség! Semmit nem kell megtanulnom ezekből a változásokból. Abban a pillanatban, amikor a a Teremtőhöz tapadok, elérem az összes érzékelést, elmét, és elérem az összes említett változás okát.
A mi világunk tudományai válságba kerültek, mert rossz irányba mennek. Az időnket vesztegetjük arra, hogy még újabb és újabb részecskéket keressünk, egy végtelen kutatásban, amelynek sohasem lesz vége? A további fejlődésünk során még nagyobb zavarodottságban lesz részünk.
Mondjuk, felfedeznek egy új, elemi részecskét, amely hiányzott a tudósoknak, de csak azt találják megint, hogy ez újabb ezer részecskére oszlik, és ez így folytatódik, a végtelenségig. Ez tiszta kíváncsiság. Bár a végső analízis minden kutatásban magában foglalja a Felső keresését, a Teremtőt.
De ha helyes módon akarunk fejlődni, meg kell találnunk az okát mindannak, ami történik. Ez azt jelenti, hogy át kell törnünk, a felsőbb szintre.
Tehát soha nem összpontosítok arra, ami ebben a világban történik. Csak olyan cselekedeteket kell végrehajtani, ami a Teremtőhöz kapcsol engem. A csoporton keresztül végrehatok fizikai cselekedeteket, de csak ebbe az irányba.
Ennek a világnak a szintjén semmit nem fedezhetünk fel, ami magasabb ennél. Végül is milyen kutató eszközünk van ebben a világban, mint a földi, állati intelligenciánk? Az állati szint magasságából felfedezzük az ásványi és a növényi fokozatokat.
kn