Dr. Michael Laitman

A párhuzamos világok köztünk vannak

Kérdés:

Hogyan növelhetjük az egységre irányuló igényt még nagyobb mértékben?

Válasz:

Valójában ezért, senki nem tesz semmit, függetlenül attól, hogy ennek az érzésnek az igénye felmerül. Fel kell hogy tegye mindenki azt a kérdést magának, hogy  tisztán látja azt  képet maga előtt, vagy sem, ami a következő képek alapján áll össze: „Hol fogjuk feltárni a felső világot? Mikor fogjuk feltárni? Mi a Teremtő?”

Ha az ember megtudja válaszolni ezeket a kérdéseket, akkor elérkezik annak a ténynek a felismeréséhez is, hogy a közöttünk lévő belső kapcsolat az a közös lélek, amelyben a Teremtő feltárható, és hogy Ő, a természet általános és közös ereje, amely már most is mindent egy irányban mozgat, bennünket is egyesülésre nyom, mivel ezzel ellentétesek vagyunk.

A világban minden embere ezen a módon érez, Nézzük meg például a függetlenséget, ahogy az létezik, a dolgok történésének szintjén, és a hirtelen, előre jelezhetetlen eseményeket a természetben. Mindezek azért vannak, hogy arra kényszerítsenek bennünket, hogy végig gondoljuk a dolgokat, közelebb kerüljünk egymáshoz, és válaszokat találjunk arra a kérdésre, mit is kellene tennünk?

Egyre több és több ember a világban felteszi a kérdést? „Miért történik ez, vagy az a dolog? A végén pedig azt, hogy „Miért?” Ezek elvezetnek bennünket a helyes válaszhoz: mi nem vagyunk még csak hasonlóak sem a természethez, sőt, tényszerűen ellentétesek vagyunk azzal.

Ha ezt érezzük, ha képesek vagyunk arra, hogy leírjuk ezt a nagyon is tiszta helyzetet önmagunk számára, és folyamatosan magunk elé tartani, hogy szembesüljünk vele, ha beszélünk róla, egyre jobban és jobban feltárjuk az aspektusait, részleteit, az összefüggéseit, akkor fokozatosan a kép részévé válunk, és elkezd bennünk élni. Ezzel egyidőben vágyni kezdünk arra, hogy valósággá váljon bennünk.

A törekvés, ennek a megvalósítására bennünk, a belső kapcsolatra köztünk valósággá válik, ami a közös lélek felfedezéséhez vezet.

Amikor valaki elkezdi érezni ennek a szükségességét érezni, a megnyilvánuló törekvését nevezzük úgy, hogy “MAN” és ez hívja a személyre a Reformáló Fényt (Ohr Makif).

Azonban ha nem korrekt módon képezzük le magunkban az univerzum rendszerét, mint egyetlen, zárt, integrált sémát,  amelyben , mi vagyunk a legkisebb elemek,akik  mint a teljesen elszeparált fogaskerekek létezünk, ha ez a tény nem kristálytiszta a számunka, akkor az egység kérdése pusztán elméleti marad, teljesen butának fog hangzani, mint egy cserkész felhívás.

Úgy kell ezt érezni, mint egy elkerülhetetlen szükségszerűséget. Különben nem érjük el a célt. Különben minden hiába való.

Egyszerűen látni kell ezt a képet a világban ma, mert a világ nem változik. Amikor a felső világon gondolkozunk, azt hisszük, ez el van választva ettől a világtól, de ez nem így van! Sokkal inkább egy még belsőbb része annak, a hely, ahol mindannyiak együtt vagyunk! Ez olyan, mintha különböző ernyők lennének a számítógép képernyőn, ahol az első képernyőn még el lennénk szeparálva egymástól, a többi képernyőn pedig már láthatnánk az egymással létrejött egységünket, és ez így tovább ismétlődne, ahogy feltárnánk ezeket a belső ernyőket.

Ezért most el kell képzelnünk, hogy minden attól függ, hogy viszonyulunk a világhoz. Ha tényleg elképzeljük ezt a képet, és vágyunk arra, hogy az első képernyőről a másodikra kerüljünk, akkor MAN-t emelünk fel. Ez már az a mozdulat, amelyre válaszképpen elkezd a második képernyő sugározni felém, hogy befolyásoljon és korrigáljon engem. Ez az, ahogy ez működik.

kn

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 0,170 seconds.