A párhuzamos világok köztünk vannak
Kérdés:
Hogyan növelhetjük az egységre irányuló igényt még nagyobb mértékben?
Válasz:
Valójában ezért, senki nem tesz semmit, függetlenül attól, hogy ennek az érzésnek az igénye felmerül. Fel kell hogy tegye mindenki azt a kérdést magának, hogy tisztán látja azt képet maga előtt, vagy sem, ami a következő képek alapján áll össze: „Hol fogjuk feltárni a felső világot? Mikor fogjuk feltárni? Mi a Teremtő?”
Ha az ember megtudja válaszolni ezeket a kérdéseket, akkor elérkezik annak a ténynek a felismeréséhez is, hogy a közöttünk lévő belső kapcsolat az a közös lélek, amelyben a Teremtő feltárható, és hogy Ő, a természet általános és közös ereje, amely már most is mindent egy irányban mozgat, bennünket is egyesülésre nyom, mivel ezzel ellentétesek vagyunk.
A világban minden embere ezen a módon érez, Nézzük meg például a függetlenséget, ahogy az létezik, a dolgok történésének szintjén, és a hirtelen, előre jelezhetetlen eseményeket a természetben. Mindezek azért vannak, hogy arra kényszerítsenek bennünket, hogy végig gondoljuk a dolgokat, közelebb kerüljünk egymáshoz, és válaszokat találjunk arra a kérdésre, mit is kellene tennünk?
Egyre több és több ember a világban felteszi a kérdést? „Miért történik ez, vagy az a dolog? A végén pedig azt, hogy „Miért?” Ezek elvezetnek bennünket a helyes válaszhoz: mi nem vagyunk még csak hasonlóak sem a természethez, sőt, tényszerűen ellentétesek vagyunk azzal.
Ha ezt érezzük, ha képesek vagyunk arra, hogy leírjuk ezt a nagyon is tiszta helyzetet önmagunk számára, és folyamatosan magunk elé tartani, hogy szembesüljünk vele, ha beszélünk róla, egyre jobban és jobban feltárjuk az aspektusait, részleteit, az összefüggéseit, akkor fokozatosan a kép részévé válunk, és elkezd bennünk élni. Ezzel egyidőben vágyni kezdünk arra, hogy valósággá váljon bennünk.
A törekvés, ennek a megvalósítására bennünk, a belső kapcsolatra köztünk valósággá válik, ami a közös lélek felfedezéséhez vezet.
Amikor valaki elkezdi érezni ennek a szükségességét érezni, a megnyilvánuló törekvését nevezzük úgy, hogy “MAN” és ez hívja a személyre a Reformáló Fényt (Ohr Makif).
Azonban ha nem korrekt módon képezzük le magunkban az univerzum rendszerét, mint egyetlen, zárt, integrált sémát, amelyben , mi vagyunk a legkisebb elemek,akik mint a teljesen elszeparált fogaskerekek létezünk, ha ez a tény nem kristálytiszta a számunka, akkor az egység kérdése pusztán elméleti marad, teljesen butának fog hangzani, mint egy cserkész felhívás.
Úgy kell ezt érezni, mint egy elkerülhetetlen szükségszerűséget. Különben nem érjük el a célt. Különben minden hiába való.
Egyszerűen látni kell ezt a képet a világban ma, mert a világ nem változik. Amikor a felső világon gondolkozunk, azt hisszük, ez el van választva ettől a világtól, de ez nem így van! Sokkal inkább egy még belsőbb része annak, a hely, ahol mindannyiak együtt vagyunk! Ez olyan, mintha különböző ernyők lennének a számítógép képernyőn, ahol az első képernyőn még el lennénk szeparálva egymástól, a többi képernyőn pedig már láthatnánk az egymással létrejött egységünket, és ez így tovább ismétlődne, ahogy feltárnánk ezeket a belső ernyőket.
Ezért most el kell képzelnünk, hogy minden attól függ, hogy viszonyulunk a világhoz. Ha tényleg elképzeljük ezt a képet, és vágyunk arra, hogy az első képernyőről a másodikra kerüljünk, akkor MAN-t emelünk fel. Ez már az a mozdulat, amelyre válaszképpen elkezd a második képernyő sugározni felém, hogy befolyásoljon és korrigáljon engem. Ez az, ahogy ez működik.
kn
