Kabbala – az minden. Talán semmi sincs rajta kívül. A világ és az ember mind benne van. Hisz minden csak az emberi észlelés része, a zoológia, a biológia, a botanika, a növények és állatok tanulmányozása is csak az emberi percepción belül létezik. Ezek mind erők viszonyban velem.
A teremtő esetében is csak azt tanulmányozom, hogy Ő hogy tárul fel velem kapcsolatban. A valóságszintek gyökereként tárom fel Őt. E gyökér elérése a cél a kutatásban. Az egész világ azért jött létre, hogy feltárjuk a Gyökerét, a teremtőt.
A Teremtő nem egy vallási jelkép, hanem mindennek a gyökere, mindent irányít, minden létező forrása, s célja is. Írva van. “Én vagyok az első és az utolsó.”
A gyökér azt jelenti, hogy minden Belőle indul és a jövőt meghatározza, vele zárul minden, s róla írják: “Egy, Egyedi, Egységes” és “Nincs rajta kívül más”, ő, aki “Józós és jó.”
De magunk (szándék iránya) változtatása nélkül nem tanulható a Kabbala. Csak az a kabbalista kutathat e tudományban, aki önmaga kapcsolataiban feltárja ezt az adót, teremtőt. Nem lehet külső megfigyelőként tanulni, mint más tudományokat.
Emlékszem, fémekről tanultam metallurgiából- vettünk egy darabot, hevítettük, és ötvöztük. De én ugyanolyan maradtam a folyamat végén. A teszt anyagát eldobtuk s másnak újra kezdtük egy másikkal.
De a Kabbala vizsgálatakor mi magunk vagyunk a kísérleti alanyok. Nemcsak külső megértést tanulunk, hanem megtapasztaljuk, amit kutatunk. Az anyagban benne kell lennünk, fel kell venni az alaki azonosságot (a teremtő adóval) és ennek mértékében vagyunk képesek megérteni.
Csak akkor tudod ellenőrizni, ha magadat kutatod. A Teremtő héberül “Bo-re” azaz: Bo (jöjj) és re (láss, vélj). Kint semmi nem látható ebből. Bennem van a teremtő-adó. Amennyire elértem vele az alaki azonosságot, mondhatom: “Ez az én teremtőm, az én istenem.”
Mindenkinek el kell jutni az ő megismeréséhez: “kicsiktől a nagyokig”. Ehhez az a feltétel, hogy a maga önző kapoló akaratát lecserélje a Teremtő-Adó akaratára, természetére.
