Úton a Fáraóhoz
Összegyűlünk, figyeljük a tanórát, és amit teszünk, kedvünk ellenére tesszük, vagy kevés kedvvel. Azért, mert általában azért megyünk csoportba és teszünk ott ezt vagy azt, hogy az énünk jól érezze magát.
De a kabbalisták által javasolt tettekről van szó. Hogy együtt olvassunk könyveket, s noha magamnak kívánk jót eközben, mégis elkezdem a többieknek is kívánni. Mintha elfordulnék a saját akaratomtól, s elromlanék. Ezért hat jól kezdetben a kabbala tanulása.
A változások bennem furának tűnnek. Nem kívánom őket s nem is értem. Eleinte teljesen zavart lehetek és nem értem, mi folyik, de később egyetértek és várom már őket.
Várom a változásokat és elkezdem az órám mutatóit tolni. Eleinte önző módon akartam a csoportban lenni, s tanulni, s azért vettem részt, hogy jól érezzem magam. Aztán a belső változások miatt teszem. Akarom, hogy olyan legyek, aki másoknak is jót akar, s ezzel kilépek önmagamból.
Mindez eleinte személyes hasonelvű számításokból történik. Az adással kerülök közel a teremtőhöz, kiszabadulok ebből a kisszerű világból stb. de észlelünk a várakozásainkban és a szándékainkban változást. Ezt írják le úgy, hogy a Lo Lisma (nem a Nevéért) felől eljutunk a Lisma (a Nevéért) szintre, az egoista felől az altruista szintig, kis kezdeti lépésekkel.
Idővel elhúzódom a személyes nyereségvágy számítgatásaitól. Szeretnék transzba esni, nem érezni magamat, az egó fölé szállni, szabad lenni.
De még mindig Én akarom a szabadságot. Mint egy kábítószeres részeg, de már nem az egó rabja. Ekkor már felismerem, mi a rossz, hogy az egó elvág engem a céltól.
Aztán elkezdünk erőfeszítést tenni, hogy tegyünk valamit a Fáraó ellen, fölés zállni akarunk, elérni az adást.