Dr. Michael Laitman

Egy alagút építése a spirituális világba

Megpróbáljuk a kabbalát közelebb vinni az emberekhez és tisztázni, hogy ez egy bölcsesség, amely elmagyarázza az életünket a számunkra, és segít megoldani, az oktatási rendszerrel, egészségügyekkel, és minden egyébbel kapcsolatos problémáinkat. Azonban mindez csak külsőség.

Valójában, a kabbala kizárólag a spirituális világokról szól, és megáll az Assiya világa Bina Malchutja Malchutjának a szintjén. Az itt említett Bina és a mi állapotunk között, ami a létezésünk ebben a világban, ami az Assiya világa Malchutjának Malchutja, van egy hatalmas szakadék.

Nem tudjuk egyszerűen átugrani ezt a szakadékot, vagy keskenyebbé tenni, illetve kitölteni valamivel. Ameddig valaki nem tudja áthidalni ezt a szakadékot, a kabbala mindig úgy fog tűnni, mint egy absztrakt tudomány, filozófia, miszticizmus, vagyis valami nem valós dolog. Végül is, csak azt érzékelhetjük valósnak, amit képesek vagyunk látni, és a kezünkbe fogni most. Mit tudunk adni az embereknek, ha nem árusítunk piros karkötőt, vagy szentelt vizet?

Ez a szakadék, a jelenlegi állapotunk és a legközelebbi Bina között, csak egy intenzív is munkával hidalható át, valakinek a saját eszközein belül: ami az egoisztikus kapni akarás. Megpróbálom ezt megvalósítani a környezetem segítségével, habár ez még mindig egoisztikus, és a tanulás által, amit a saját magam érdekében csinálok. Mint egy kisgyerek, erőfeszítéseket teszek a felnőtté váláshoz, és az önmagam fölé kerüléshez, amennyire csak képességeimből telik.

A kabbala soha nem lesz képes önmagát közvetlen módon az anyagban megnyilvánítani a mi fizikai világunkban; minden esetben nekünk kell felugranunk az kabbala magasságához! Senki nem lesz képes rögzíteni a legutolsó AHP részt (a legalsó szintjét, a spirituális objektumnak, Partzufnak) mivel nem rendelkezik a Galgalta ve Eynaim résszel (GE, a felső része a spirituális objektumnak) hogy beleöltöztethesse az AHP-be ezt.

Ez a rendszere az összes világnak, a teljes spirituális létrának; az alsóbb Partzuf GE-je beöltözik az AHP részébe a felsőbb Partzufnak, és ennek eredményeképpen meg tud tőle szerezni tulajdonságokat. Habár a felső AHP teljesen sötét a számomra, el akarom fogadni ezt a sötétséget, a jelenlegi GE részemmel és teljesen egyezni akarok vele annak érdekében, hogy a felső megtartson engem. Kész vagyok elfogadni ezt a sötétséget, a Fény felett, ami a jelenlegi fokozatom GE része.


Azonban nekem nincs GE részem, ennek a legutolsó AHP számára, a Bina és az Assiya világ Malchutjának Malchutja között! Tény, én ez alatt az AHP rész alatt vagyok az egoizmusommal; nincs semmi, amibe beöltöztethetem a felső GE részt. Nincs semmi, amit tenni tudnék. A kabbala egy elvont tudás marad a számomra.

A spiritualitás végződése a legutolsó Binában, (a piros jelzés a rajzban) A Felső AHP része teljesen sötét a számomra. Azonban ha elhozom ezt az intervallumot, térközt a csoporthoz, a tanárhoz, és elkezdek dolgozni velük ezen, akkor lesz egy lehetőségem ehhez a Binához csatlakozni.

Tény, ez nem azt jelenti, hogy a csoport maga a spiritualitásban kell, hogy legyen. De ezek az eszközök (a csoport, a kabbalista szövegek, és a tanító) olyan varázslatos tulajdonságokkal (Segula) vannak felruházva, hogy ha elképzelem ezeket önmagam felett, és azt kívánom, hogy az egóm lecsökkentése által részesüljek a varázserejükből, akkor kivonhatok belőlük egy spirituális komponenst. Ezeken keresztül a Fény leereszkedik rám, a felső GE részéből.

Én, egy vágyammal járulok mindehhez hozzá (ami egoisztikus!). Válaszképpen a Fény eljön hozzám, és abban a területben találkozunk, amit a tanárral, a könyvekkel, és a csoporttal azonosítunk. az egyetlen hellyel, ahol feltárhatom a felső, a spirituális világ AHP részét.

Ezért állandóan vizualizálnom kell, hogy ezek (a csoport, a tanár és a könyvek) mennyire magasztosak és nagyszerűek a számomra, és hogy a teremtő nyilvánul meg rajtuk keresztül a számomra. Csak ebben a formában tudom elképzelni a felső AHP részét, a magasabb spirituális fokozatot, és tudok felapaszkodni oda. Mivel nincs GE részem, nincs egyéb lehetőség a számomra.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,720 seconds.