A megfelelő rálátás a valóságra
A személy a szívben található ponttal kezdődik, mely a spirituális meg egy cseppje. Ő semmi mással nem rendelkezik a felső világból.
Ő bele van helyezve egy környezetbe, míg ugyanakkor ő el van választva, és el van távolítva attól a taszítás érzezete, és később a gyűlölet által. Az összes olyan érzése, mely abban a formában jelenik meg, hogy “létezem én, és a környezet”, lényegében a törés helyét jeleníti meg.
Az összes ellenállás, visszataszítás, ütközés, surlódás és zavar a személy és mások közötti távolság megjelenése által váltódik ki, mely a személy és környezet közötti törés helyét jeleníti meg. Azáltal, hogy ő megfelelően azonosítja be ezt a helyet, azon belül képes felfedezni a Teremtőt, a Fényt, mely megtölti az ő barátja iránti helyes attitűdjét.
Ilyen módon az én korrupt vágyam fekszik köztem és a környezet között. Abban a pillanatban hogy én azt korrigálom, azon belül én felfedezem a Teremtőt. Az “énem” az csak a felemelkedés egy pontja, annak az aspirációnak a pontja, melyet én életemen belül egyszer csak megkaptam, mely spirituális visszaszámlálásom, vagy spirituális fejlődésem kezdete.
Minden azon a feltételen fejeződik ki, hogy én megfelelően képzelem el a valóság képét melyben létezem. Hol van a környezet mely képes engem támogatni? Végül is én állandóan felfedezem, hogy nem vagyok képes elfogadni a többieket, a célt és a Teremtőt. Minden egyes pillanatban le kell ellenőriznem magamat: vajon a felső erő, az adakozás ereje, a Teremtő fontos számomra? Az felé tornyosul minden másnak?
A felemelkedés, felébredés, és az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy én elvégezzem ezt az állandó analízist csakis a környezet hatására történhet meg.
