Hogy az eszközöket olyan magasra értékeljük, mint a célt magát
Az ember természetes módon képes saját önző vágyait figyelembe venni. Bármibe is dobja az be az embert, bárminek is ad értéket szemében, a személy csak azt veszi figyelembe ami önzőségének fontos. Ez az ahogy a személy fejlődik.
Az előrehaladás a megszerzés iránti vágy parancsai alapján az “édes-keserű” mérlegén folyik. Anélkül hogy a személy tudatában lenne ennek, ő mindig kibomló önzőségének irányába fordul. Önzőségének belső parancsait tudat nélkül teljesíti, miközben fogalma sincs arról, hogy azok honnan származnak. Ez az ahogy életünket éljük, minden fajta szabad akarat nélkül, önző Resimóink (információs gének) belső ösztöneinek engedeskedve.
Amennyiben a személy meg kapja azt a lehetőséget, hogy kapcsolatot létesítsen a Teremtővel, és egy más fajta vizsgálatba kezdjen, az “igaz-hamis” mérlegén, akkor annak érdekében, hogy azt végrehajthassa neki azonnal támogatást kell szerveznie magának ehhez a vizsgálathoz.
A támogatás a környezet. Anélkül a személy mindig megmarad az “édes-keserű” érzékelésén belül mindörökké, és bizonyosan az édeset választja mindig a keserű felett, különböző formákban, az önzősége fejlettségi szintjének megfelelően. És ő mindig az előre haladás illúziójában lesz, miközben a valóságban, időről időre ő mindig csak az egyre kifinomultabb édeset választja.
Amennyiben a személy valóban a függetlenség felé akar növekedni, azt csak akkor képes megtenni, hogyha az “édes-keserű” analízisével szembe állítja az “igaz-hamis” analízisét. Ezt az analízist az ő önzőségén kívül eső feltételeknek megfelelően kell elvégeznie, melyet csakis környezete képes neki megadni.
Ebben az esetben minden a szerencse kezében van. Vajon meghallja-e a személy hogy mit is jelent az hogy megformálhatja, és megvalósíthatja függetlenségét? Amennyiben igen, akkor legalábbis egy kis mértékben ő lenullázza magát a tanár, Kabbala könyvek és a csoport (ez a három jelenti a környezetet) előtt.
Mindezt maga elé helyezi, és akkor megérti, hogy előrehaladása kizárólag azon múlik, hogy fontossági sorrendjében milyen magasra emeli a környezet fontosságát önző vágyai fölé.
Ez munkánk természete. Képes-e a személy alkalmazni tanulmányaink erejét, az imát és a teljes analízist, és képes-e elfogani a megfelelő környezet véleményét? Végül is ez nem valami külső dolog, nem csak a barátok arcai. A személy a környezetről egy belső képet képez, és hajlandó fejét meghajtani azelőtt. És akkor a környezet segítségével a személy megkapja a tudatot a Teremtő hatalmasságáról.
Kezdetben csak kettő létezik: a személy és a Teremtő. És most a személy elkezdi megvalósítani ezt az alapelvet. Amennyiben a környezet (az eszközök) ugyanolyan fontosak számára mint maga a cél (a Teremtő), akkor ő elkezd ezzel az eszközzel megfelelően dolgozni.
A személy feladata az, hogy ugyanolyan magasra értékelje a környezetet, mint a Teremtőt. És ez állandó munkát követel. Amennyiben a személy azért értékeli a környezetet, mivel az elhozza számára a Teremtő elérését, akkor ennek mértékében ő előrelép.
Ennek megfelelően a személy képes magát próbára tenni a gyakorlatban: mi az ami őt motíválja minden egyes pillanatban? A belső ösztönök, késztetések, mint az “édes-keserű” érzékelés, vagy azok az értékek, melyeket a környezetéből szívott magába, mint az “igaz-hamis” analízis? És az “igazság” az a Teremtő hatalmassága. Ez az aminek érdekében a személy dolgozik: a szeretet és adakozás integrált ereje, amelyhez ő a teljes összeolvadás pontjáig akar hozzácsatlakozni.
Ennél fogva a környezet véleményének határozottnak és állandónak kell lennie, hogy képes legyen minden egyes tagot arra késztetni, hogy emlékezzen a célra (a Teremtő hatalmasságának elérésére), és hogy emlékezzen az eszközre ( a csoport fontosságának a megértése). Amennyiben a környezet állandóan erre gondol, és ezt az analízist kötelező érvényűvé teszi az összes barát előtt, minden egyes pillanatban, ezáltal erőteljes támogatás nyújt mindenkinek.
Itt kezdődik a kölcsönös garancia, és a személy megkapja a lehetőségét annak, hogy elérkezzen a Teremtő felfedezéséhez.
