Dr. Michael Laitman

Lecserélt ösztön

Dr. Michael LaitmanKérdés: Háro részre oszlik az emberiség: vannak, akik nem tudnak a folyamatról, mely a Teremtő/adó felé vezeti őket. Mások részt vesznek e folyamatban és tudnak a rossz ösztönükről s használják a  javítás eszközeit. A harmadik csoport már megjavult. Mi e részek viszonyának szerepe a teremtés tervében?

Válasz: A háromféle ember mind része a közös rendszernek: akik már kijavultak, ők segítenek másoknak javulni, teljesen megértve és tudva, mit kell tenni.

Mások erőfeszítéseket tesznek a javulás felé. Ide tartozunk, mi és társaink szerte a világban, és más lelkek is, akik nincsenek testbe öltözve, hiszen e beöltözés is szellemi munkát igényel. Tehát segítünk e felső lelkeknek úgy, hogy adással fordulunk a még fel nem ébredettekhez.

Ez felőlünk nézve így néz ki. Nem mondhatjuk, hogy a rendszer egyharmada kijavult, egyharmada a rehabilitáció alatt van és egyharmada halott. Az egész élő. Mi viszont a felébredés szintjéről beszélünk. A teremtő felől nézve minden tökéletes – csak a lelkeknek rá kell erre ébredni.

Vagyis fel kell tárnunk a rosszat magunkban, az örömkapás akarását, mint e gonosz ösztönt, meg kell tisztulnunk a rossztól és csak az adóösztönt kell használnunk. Akkor a gonosz helyett, az önző  szándék helyett a megvilágító Fény további adó-késztetést ad majd, amit jónak nevezünk. És a rosszazós késztést lecseréljük a józós késztésre.

[36153]

Napi Kabbalah Lecke 2/23/2011 Rabas irásai

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,138 seconds.