Dr. Michael Laitman

Mennyire nagyszerű a Te teremtésed

A Teremtő meg kívánja tölteni a palotáját olyan vendégekkel, akik egyenlők vele.  Ez azt jelenti, hogy nekik meg kell szerezniük egy hatalmas vágyat, amely kétoldalú: a jó és a gonosz is megvan benne, vagyis a teremtő természete és a Vele ellentétes természet is.

Ha teremtett lények a vágyukban felemelkednek a Teremtő magasztos szintjére, miközben a természetük egoisztikus, a saját nyereségükre irányul, és teljesen ellentétes a Teremtőével, ami által el vannak szigetelődve Tőle, és ellentétes pozícióba kerülnek Vele, ahogy az meg is történt.

Később, korrigálják magukat, az egójukba való beöltözéssel, ami az élvezetek kapni akarása, egy külső „ruházatba” öltözve, az adni akarásba. Ez a Teremtő, a Reformáló Fény, amely segít ebben a korrekcióban. Emiatt megkapják a Teremtő erejét. Ennek következtében, a teremtmény már két erővel rendelkezik: a saját belső erejével, ami az élvezetek megszerzésére irányuló kapni akarás, és azzal, amely a Teremtő erejével megegyezik, a felső ereje az adakozásnak, és amely olyan nagyszerű, mint maga a Teremtő.

Ez az, ahogy a belép a teremtmény a létezésbe. Ez ellentétes a Teremtővel és abszolút függ Tőle a természete által, azonban másfelől teljesen hasonló a Teremtőhöz.

Ennek a két párhuzamos rendszernek az összehasonlítása és megkülönböztetése által, az ember bölcsebb lesz, és megérti a teremtést az elejétől a végéig. Végül is, nincs semmi ezen a két erőn kívül, amely tevőleges minden teremtményben.

Amikor mindkét erőt birtokolja, és azt is, hogyan használja őket, ez jelenti a bölcsességet, ami által hasonlóvá válik a Teremtőhöz, miközben örökre teremtmény marad.

Amikor a teljes program elkezd megvalósulni a gyakorlatban és mindegyik erő elkezd benne részt venni, ez minden teremtményben megtörténik, nincs erő, amely ellenvetést tehet, vagy amely képes ellenállni ennek. Valójában, minden erőnek megvan a maga sajátos szerepe és mindegyik hozzájárul a korrekcióhoz.

Ezért először az angyalok megdöbbentnek látszottak, amiért a Teremtő ennyire gonosz és egoista embert teremtett, és kérdezték: „Mi az ördögnek volt szüksége az Úrnak erre a nyomorultságra!?” Azonban végezetül látták, hogy ez a két erő összeadódva egy teljesen komplett, perfekt rendszert jelent, ami nem érhető el másképpen. Ezen a ponton egyetértettek és azt mondták: „Mennyire hatalmas a Te neved, az egész Földön,” ami a teljes vágyat jelenti (Föld a héberben, Aretz, ami vágyat jelent, Ratzon) ami a Teremtő által lett megteremtve.

KN 

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,589 seconds.