A tanulásban levő cél fontossága.
A Teremtővel való szoros és erős összekapcsolodás leghatékonyabb a tanulás ideje alatt. A tanulás ideje mindig az ima ideje.
A kabbalisták könyveket irtak, azért hogy, mi már a kezdettől fogva képesek legyünk magunkra vonni a Körbevevő Fényt. És ha a Fény segitségével elérjuk a spirituális világot, akkor megszerezzük azt amit a könyvekbe irtak, a spirituálitás érzékelését.
A könyvek soha sem mesélnek semmiféle “elmélet”-ről, amit az ésszel kell felfogni. A könyv csak az érzékelésről, a vágyról és az edényről beszél. A vágy az a spirituális edény, az anyag. Az agy, az ész, csak abban kell segitsen, hogy elérjem az érzékelést.
A tanulás azért van, hogy Körbevevő Fényt vonjak magamra, ez a Tóra.
Ha te azért tanulsz, hogy tudást szerezzel belőle, attól a pillanattól a Tóra egy száraz elméletté változik, tudásra, üres tudásra, azért mert ez nem a mi világunkból való. Nem tudod mi áll a szavak mögött, semmi közöd az iráshoz. Ahogy Báál HáSulám irja, a lényeg a tanulásban a többi eszköz felhasználásával (könyv, szándek, tanár: környezet), a vágy érzékelésének a megnyitása.
Pontosan úgy mint amikor megszületünk, és elkezdjük érezni ezt a világot, csak azután tanuljuk azt megérteni, miután azt érezzük, pontosan igy haladunk a spirituális világban is. Az elején érezzük, azután megtanuljuk megérteni a mi érzésünket. A spirituális edény az a vágy, amelyel dolgoznom kell a célom érdekében, amit a többiekkel való egységben szerezhetek meg.
Mi el kell képzeljük ezt a közös edényt, együtt vonzani a Körbevevő Fényt, a közös szándékkal, amely egybefoglalja ezeket egy ”közös imába”. A közös kérelem az öszekapcsolodásra, mint egy ember egy lélekben. Meg akarjuk szerezni a kölcsönös adakozás erejét, amely összeköt minket és felhasználja a közöttünk levő kölcsönös adakozást erejét, és mi akarjuk a Teremtő adakozását, amely közöttünk fedeződik fel.
Ezt akarjuk, hogy megtörténjen, felfedeződjőn, csak ezt kell kérjük a tanulás alatt. Ez az egyedüli célja a tanulásnak.
