Dr. Michael Laitman

A környezet állandó magasra emelése

A helyes környezet megtalálásáért, a személy kész lecsökkenteni magát a környezet előtt, és elfogadni mindent, amit az mond. Először, látja mindennek a nagyszerűségét: a tanítóét, a tanulásét, és a barátokét.

Azonban egy bizonyos idő után, elkezdi használni a környezetet. Kap egy lehetőségét csatlakozni a környezethez, és akkor lecsendesedik: „Minden rendben van. A sajátjaim között vagyok, ahogy ezt megelőzően volt. Minden én vagyok.”

Mindeközben a személy kihúzza magát, és lehengerel. Butaságában és büszkeségében, nem érti, hogy kapott egy lehetőséget közelebb kerülni, magasztalni a környezetet saját szemében. Ennek még nagyobbnak kell lennie a számára, mint amekkora volt a kezdetekben.  

De az ember a világot egy anyagi prizmán át látja. A társai már közel állnak hozzá, nem olyan nagyok, mint az elején, saját magát egy alázatos vendégnek érezte köztük. A tanuláshoz az anyagok koherens tudást és előnyöket tartalmaznak, és a tanító elvesztette az előzőekben megkapott nagyszerűséget a szemében.

Ez az, ahogy az egoizmus növekszik, annak érdekében, hogy s személynek egy lehetőséget adjon a környezet magasztosságának a megújítására. Azonban nem használja ezt a segítséget önmaga ellen, az emelkedésre, hanem lent hagyja azt. Ennek eredményeképpen, az emelkedés helyett, zuhanni kezd.

Ezen a módon, az, aki a Teremtőhöz való emelkedésre és annak feltárására lett szánva, nem élve a környezetbe való belépés lehetőségével, azonnal zuhanni kezd, a semmibevétele miatt annak az eszköznek, amelyet kapott. Mihelyt a környezetet holnap másképpen látja, ahogy látta tegnap.  A tanító, a csoport, a könyv, elvesztik az értéküket, jó lehet különböző sebességgel.

Ezért a munkám az, hogy folyamatosan magasztosabbá tegyem a környezetet: a tanítót, a könyveket, és a csoportot. Emelkednie kell folyamatosan, és nem azért, mert valakinek szüksége van a visszaigazolásomra, hanem egyszerűen azért, mert másképpen nem érhetem el a Teremtő nagyszerűségét.

A környezet nem állítja be magát valami különlegesnek, ezért nagyon nehéz a barátok értékét meghatározni. A tanító sem látszik valami nagy embernek. Mindig nehéz a környezetet magasra emelni a kabbalista csoportokban. Azonban még mindig nincs más módszerünk. El kell kezdenünk a barátaink segítségével megvalósítani a csoport valódi fontosságát.  

Ez nem azt jelenti, hogy fontoskodva kell cselekednünk, vagy mesterségesen és peckesen mutatni a nagyszerűséget. Lehetetlen színlelni, mivel a Teremtő el van rejtve. A magasabb az a személy, az alacsonyabb pedig az, aminek most látszik, a Teremtő pedig mindennél jobban el van rejtve. Ez a spirituális törvény.  

Ezért növelnünk kell a környezet fontosságát általában, annak érdekében, hogy elérjük a Teremtő fontosságát ezen keresztül. Ha ez a cél nem lángol eredetileg bennünk, ha nem építjük fel a rendszert világosan, a környezet nagyszerűségé irányából, a Teremtő nagyszerűsége felé, akkor nem érünk el semmit. Ellenkezőleg, csak az elutasítás növekszik.

Ma a Bnei Baruch szervezete működik, mert én működöm. Holnap, ha nem leszek már itt, ugyanaz, ami Rabash csoportjával történt, meg fog történni veletek is: széteset minden irányba. Ezért magasztalni kell a közösség lényegét, az alapját, a nagyszerűségét, a törekvésinek irányát, ami a Teremtő nagyszerűségére irányul.

Ha folyamatosan gyarapszik a fontosság és a nagyszerűség, egymás szívének és fejének kölcsönös érzése, ha én is ehhez tartozom, ezért létezem, és összefonódok ezzel, ha sokáig érzem a közösség nagyságát, mivel ez elvezet a Teremtő nagyszerűségének érzéséhez, és mindezt folyamatosan érzem, akkor el fogom érni a célt a legrövidebb időn belül.     

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,132 seconds.