Dr. Michael Laitman

Nem kell aggódni, mi veled vagyunk!

A törés után a szikrák lezuhantak a törött edényekbe és a Fény a megszerzési vágyon belül, amely ennek a Fénynek az egoisztikus megszerzésére vonatkoznak. Kiderül, hogy én az egoisztikus vágyon belül vagyok, a törött edényekben, és ez azt jelenti, hogy a közösséget és a Teremtőt is a spirituális beteljesedés érdekében akarom használni, de a saját magam érdekében.

Spirituálisan akarok előrehaladni a még több tudás, érzékelés összegyűjtése és a barátaimhoz való közelebb kerülés által, annak érdekében, hogy megszerezzek valamit tőlük. Mindez a spirituális cél irányába mutat, de egy egoisztikus szándékkal. Ezen a módon aktiválom a spirituális vágyamat, vagy törött edényemet. A törött szívemből kiindulva cselekszem, és pontosan ezen belül van az, ahol hely, ahol meg fogom találni a Teremtőt, az összes egoisztikus vágyam között.   

Félelem vagy zavarodottság nélkül kell együttműködnöm ezekkel a vágyakkal! Nem menekülhetek el a borzalomtól, azon az alapon, hogy felfedeztem, hogy teljes mértékben az önző megszerzésre irányulok, és nem szabad aggódnom amiatt, hogy megérintem a tisztátalan vágyaimat, és azok „bepiszkolnak.” Pontosan ez a legnagyobb különbség a kabbalisztikus és a vallásosos megközelítés között. Aktiválnom kell ezeket a vágyakat félelem vagy szégyenérzet nélkül.

Igen, én törött vagyok! Pontosan ennek a törésnek a mélységéből fogom feltárni azokat a tényeket, amiken keresztül elérem a célt. Ez a hely, ahol kapcsolatba léphetek a Teremtővel. Innen szervezem a közösséggel kapcsolatos munkámat. Ez a közösség szintén egoisztikusnak látszik a számomra, mivel ez az én közösségi edényem, amely el van törve az én viszonylatomban.  

Ne féljünk a gonosz semmilyen jellegű feltárulásától! A legfontosabb dolog, hogy a gonoszt a cél érdekében feltárni. Ebben az esetben az igazság pontja az, amelyből én a cél felé irányulok.

Ez az, ahogy felgyorsítom a fejlődésemet, és megszerzem a Teremtővel való kapcsolati pontomat, a törött vágyaim belsejéből, ebből az egészen mocskos egoizmusomból. Ez az, ahogy előrehaladok. Minél több „bűnös” dolgot tárok fel magamban, annál jobb. Boldog vagyok emiatt, ezeken keresztül képes leszek még jobban előrehaladni.

Csak elég megerősítést kívánok a elviseljem a szenvedéseket amikkel szembesülök, hogy ne meneküljek el, vagy ne üljek karba tett kézzel, és emésszem magam. Néhány ember csak emészti magát ilyenkor, és nem is villan át az agyán, hogy ezeket az állapotokat a saját előrehaladásuk érdekében használják el, mivel ebben annyi negatív állapot megismerhető lenne.

Az egyetlen dolog, ami segíthet kitartani, a változások sebessége, és a csoport ereje, amely a legnagyobb befolyást gyakorol a személyre, és mindig felébreszti őt, nem engedi depresszióban vagy ürességben maradni. Minden azon múlik, mennyire készítjük, fel magunkat mennyire segítünk mindenkit, aki ugyanezekben a törött vágyakban van. 

Végül is, mindannyian megértjük, milyen egoizmusban vagyunk, és nem félünk, mert támogatjuk egymást, és megkísérlünk kihúzni mindenkit a mocsárból. Ez biztosítja az előrehaladásunkat.

Még mindig nagyon sok munka van előttünk, a közös állapot feltárása és minden ember személyes állapota megértése érdekében, és hogy ezek után kijöjjünk ezekből az állapotokból. Azonban fontos aláhúzni, hogy ezek az állapotok akkor fognak feltárulni a számunkra, amikor az ember a cél irányába törekszik. Azaz a cél, soha nem a gonosz feltárása! Az én célom, mindig a jóság feltárása, az adakozásé, a szereteté, és az egyesülésé, de ezen az úton először a bennem lévő ellentétes minőségeket tárom fel. Azon a szinten, ahol megpróbálom a jóságot feltárni, közben feltárom a bennem lévő, különböző „bűnöket” is.

Akkor örülhetek ezek feltárulkozásának bennem, mivel ugyanezen a módon érkezik el, az ima és a korrekció és ezekkel fogok előrehaladni. Az első fele az edénynek a gonosz feltárulása, miközben a második fele ezeknek a jóság általi korrekciója.  

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,125 seconds.