Ma sok ember gondolja, hogy a szellmiság, a spiritualitás az egy a sok módszer közül, amivel “eltöltődünk”, ami “ad.”
Azt hisszük, hogy nemsokára feltárul előtte a teremtő, és akkor képes lesz bármire a világon, amire eddig nem. de ez hamis idea, mert az igazság az, hogy a spiritualitás az csakis az adás (megosztás) késztése, szándéka.
Más szóval, nem az ad feltöltést, ami feltárul nekem, hanem ha helyes módon válok nyitottá és hajlandóvá, akkor megtölt az adás szándéka. Mert a megvilágító gondolat Fénye sosem közvetlenül tölti be a tartóedény vágyat(kli), hanem csak ha “visszhangzó Fény” formájába öltözik. Ezért nekem kell adóvá válnom és ezt az adást élvezni tudni A kérdés az, hogyan lehet ide elérni?
Ennek elérésre szükségünk van egy olyan környezetre (csoportra), ami befolyásol olyan irányba, hogy azt gondoljuk, hogy az adás (a szolgálat) nagyon fontos és nagyon jelentős képesség és ezáltal egy közös felelősségben (a közös gyógyulás vágyában) osztozunk. És e cél fontosságának tudatában kapjuk meg a megvilágosodást és ez aztán előre mozdít a szellemiség, a spiritualitás terén.
Ráadásul azt is meg kell értenünk közben, hogy ez csak egy játék, mert a jelen állapotunkban nem tudjuk még látni a célt. A munka abból áll, hogy egy egyelőre láthatatlan, nem-világos állapot felé elinduljunk, ami olyan ellentétes a természetes kapni-akarásunkkal, hogy mai eszünkkel fel se foghatjuk.
tehát folyamatosan egy számunkra ma hamisnak tűnő célon kell rágódnunk. De csak azért tűnik hamisnak, mert ellenkezik a természetes rosszazós egós ösztönünkkel.
Tehát a cél az, hogy olyan emberek környezete vegyen körül, akik nevelnek minket, a helyes értlékrendet képviselve s elég erővel, hogy nehéz legyen őket felülbírálni. A mi dolgunk, hogy szolgáljuk ezt a csoportot, lealázzuk magunkat (az egónkat) előtte, elolvadjunk benne. És akkor egyszerre felébredünk e cél fontosságára, noha az egónk naponta újra támad.
Másképp nem fogunk haladni tudni, mert mindig két erő közt őrlődünk (vonzó és ellenálló) Az ellenállás ereje természetesen jön elő: ez az egó. És csak az a kérdés, hogy mi tudunk-e találni egy még nagyobb erőt a csoport környezetben, ami szembe megy ezzel és a spiritualitásba vonzza.
Tehát a fő gondja mindenkinek az legyen minden nap, hogy miként építheti ki maga köré ezt a csoportos környezetet megfelelően. Erre mondja a Rabas: “Azért gyűltünk össze, hogy az Ádám szintjére emelkedjünk”.
[39113]