Szövetségesek a fáraóval vívott harcban
A kabbalisták azt ajánlják nekünk, hogy ne filozofáljunk (mivel az elménk egoista, és csak megállítani tud bennünket), hanem inkább sokkal több gyakorlati erőfeszítést tegyünk. Világos, hogy a gondolataim és a vágyaim csak az egoizmusban tudnak benntartani, de a cselekedeteim által adakozni is tudok. Ez helyes, hogy képes vagyok adni is, mivel a szándékaim arra irányulnak, hogy megszerezzek valami a magam számára, és máskülönben képtelen lennék valaha adni bármit valaki másnak.
Azonban ha végrehajtom a kabbalisták által számomra javasolt cselekedeteket, akkor már ebben van már spirituális elem is. Ezen a pontos nem csak a saját, személyes előnyömről van már szó, hanem ez adhat nekem egyfajta spirituális eredményt, amely nem is tudok közvetlen módon elképzelni. Ez egyfajta kerülő úton működik.
Más szóval, mi indirekt módon haladunk. Minden cselekedettel, amit végrehajtunk, egy csodálatos várost építünk az egónk számára, amely egy nagyon szegény várossá válik Izrael számára. (“Yashar Kel,” azok, akik a Teremtő irányába törekszenek)
Ezen belül rejlik, egy kiegészítő nehézség. Ha a fáraónak dolgozom, azáltal, hogy városokat építek neki, és közben láthatnám, hogy ezzel párhuzamosan, mint az egoisztikus munkám fő eredménye, megszerzem az adakozás tulajdonságait, a hitet, szeretetet, egységet, és összetapadást, akkor ez nagyszerű és világos lenne a számomra! Tudnám, hogy van remény, egy egoisztikus nyereségre, és meg is akarnám szerezni az adakozás vágyát.
De ez nem így működik. Nem csak az történik, hogy megszerzem az adakozás vágyát, hanem azt is megértem, hogy kétszeresen vesztettem! Az egómban, látom, hogy egy nagyszerű városokat szereztem meg, nem akartam, de nem volt ebben választásom. Azonban Izrael számára, amely bennem van, kétszeresen vesztettem: az előre haladás helyett, nyomorgó városokat kaptam.
Ha a fáraó csodálatos városa mellett, Izrael számára is egy csodálatos város emelkedne fel, ha az eredményes +spirituális üzlet” virágozna ott, az nagyon jó lenne. De ott nincs semmi! Látom, hogy az egóm, a fáraó győzött, ami által a Teremtő felé való törekvésem veszített, és ez csak távolabbra lökött Tőle engem..
Akkor zavarodottá válok, és aggódni kezdek, hogy miből áll ez az út? Közelebb visz engem az adakozáshoz? Itt rejlik az akadály, amely megállíthatja az embert az útján, ettől a ponttól a személynek kell elmozdulnia, kérést kell intéznie, egy személyes jajszót a Teremtő felé. Itt felismeri, hogy önmaga által nem tud harcolni a fáraóval, és kivezetni magát a rabszolgaság kötelékéből, és ennek kell, egy harmadik erőnek lennie.
Mostanáig nem érezte, hogy szüksége van a Teremtőre, és ezért megfeledkezhetett Róla. Azt gondolhatta, ez valamilyen egyesülés, kiegészítő erő, amely az út legvégén fog feltárulni. Nem látta ezt úgy, mint valami szükségest. Ha nézzük a Mózesi történetet, akkor észrevehetjük, hogy a Teremtő az, aki azt mondja neki: „Menj a fáraóhoz” és a teremtő, mint lángoló csipkebokor jelenik meg Mózes számára.
Ez azt jelenti, hogy az ember állandóan nagy akadályokkal szembesül, melyek megakadályozzák abban, hogy a teremtőhöz kapcsolódjon, és kérni tudjon Tőle, annak érdekében, hogy együttműködjenek, mint társak, a fáraó ellen.
KN
