A gonosz és a szentség árnyékai
A munkánkban ott van a HaVaYaH négy állomása, csak úgy, mint minden másban. Először valaki előnyt akar szerezni a Teremtőtől, habár elképzelése sincs arról, mi is az, önző módon használja a csoportot, mindenféle módon.
Később elkezd legalább egy minimális adakozásra törekedni. Ez a fajta vágy megadja neki a Felső Fényt, amely folyamatosan befolyásolja a személyt és keresztülvezeti a fejlődés négy állomásán, érzékelési és megértési állapotok sorozatán át. Még ha nem is érti pontosan melyik állapotban is van a Fényhez képest relatív módon most éppen, az érzékelés, amit érez állandóan változik.
Így elérkezik egy ponthoz, ahol elkezdi igényelni a korrekciót. Természetesen ez még mindig egy egoisztikus fogalom, mivel ő az egyetlen, aki jól akarja érezni magát, észt gondolja, hogy ő fogja megszerezni az összes előnyt az adakozás képességéből. Más szóval ez még mindig arról szól, hogy mindent „nekem,” de ez az árnyék elrejti a Teremtőt a személy elől, átváltoztatva a mélységben, és minőségében.
Előzőleg a személy azt gondolta, hogy ez az árnyák, egyszerűen csak elfedi a Teremtőt. Most azonban felismeri, hogy ez fajta játék, mint a felnőtt játékok a gyerekek esetében, ahol az előző az őt követőnek megengedi, hogy önmaga tegyen valamit, a saját fejlődése érdekében. Akkor a személy elkezdi kedvelni az elrejtést.
Ez nem azt jelenti, hogy az ember ebben akar maradni, sokkal inkább helyes módon akarja ezt felhasználni. Ezt a szeretet kifejeződésének látja, amit a Teremtő, a Fény, a természet érez iránta. Ezáltal növeli a tudatos részvételt a csoportban, és elkezd odafigyelni minden pillanatra.
Elkezdi látni, hogy az egész rendszer, minden pillanatban „lélegzik.” Egyik pillanatban közelebb húzódik, egy másikban távolabb kerül, függően a Felső Fénytől, a nagyobb vagy kisebb fokozatú elrejtéstől. A személy részt vehet mindenféle kölcsönhatásokban ezzel, az által, hogy dolgozik ezzel az elrejtéssel, a Felső Fénnyel, a vággyal, mindenféle „véletlenszerű” eseménnyel, magyarul mondva ő maga válik tárgyává mindezeknek. Elkezd mindent egy gyökérhez kötni: „Nincs senki Rajta kívül.”
A Fény elrejtésére használt árnyék, és amely egy tisztátalan erő árnyékának érezhető, szent árnyékba transzformálható. Most fel akarja használni ezt az árnyékot, tehát hogy ez ne tűnjön el, hanem továbbra is kitakarásra szolgáljon, de most a kapni akarását szeretné vele elrejteni. Önmagával viszonylatban, a kapni akarása felett szeretne dolgozni.
Ez az árnyék létfontosságúvá válik a számára., és egy anti-egoista szűrővé válik, amely visszatartja az egoisztikus vágyait. Most, a személy önállóan kontrollálja ezt az árnyékot, és kizárólag adakozás érdekében használja.
Ebben rejlik egy újabb négy lépcsős fejlődés, a teljes HaVaYaH: adakozás az adakozás érdekében, amelyet aztán a megszerzés az adakozás érdekében követ. Minden előző állapotban, amelyen keresztül ment, a Felső Fénytől tanult, amely feltárta a számára, ki is ő maga valójában, a Fényhez való viszonyát megértette vele, amely a kilenc Sefirotja az Egyenes Fénynek, amely a teremtőtől ereszkedik alá, és ezen keresztül megértheti a kilenc Sefirotját a Visszavert Fénynek (tőle, a Teremtő irányába).
Ezzel szemben ebből az elrejtésből tanulja meg, hogyan rejtse el magát, a keménységét, egoisztikus vágyát, és fordítsa mindezt egyetlen adakozó vágyba, és azt töltse ki Fénnyel! Ezáltal, a személy fokozatosan elfogadja az elrejtést önmagán, annak transzformációján keresztül, az egoisztikus vágyait elfedő árnyékből, egy valódi szűrőernyővé, azaz Visszavert Fényé, adakozó szándékká. A személy átváltoztatja a teljes mélységét ennek a vágynak – amely ezt megelőzően el volt rejtve – az adakozássá, a másokra irányuló szeretet erejévé.
Ezáltal elkezdi érezni, hogy nincsenek többiek. Varázsütésszerűen azáltal, hogy elkezd látni, a benne kiterjedő Visszavert Fényben, felismeri, hogy az eddig idegeneknek érzékelt többiek, éppen ellenkezőleg ezzel, a saját szeretett és kedves részei.
AZ ember összegyűjti mindezen transzformációkat és az által, hogy átment az elrejtés (világok) fokozatain, és újjáépíti ezeket, mint új kapcsolatai a szeretetnek és az adakozásnak. Így a tisztátalan árnyéka az egoista vágyaknak, egyetlen szentségbe fordulnak, és a teljes elrejtés a szeretet feltárásává válik.
KN
