Az okos gyermek, aki az adakozással játszik
Az egyetlen teremtés, a vágy, amely a „semmiből” volt megteremtve, és köszönhetően a Fénynek , hogy megkapta fokozatosan ezt az állapotát. Kezdetben ő élvezetet akar, de azután elkezdi megérteni, hogy ő teljes egészében a vágya uralma alatt van. Igy a vágy fokozatosan növekedik, addig amig megérti, hogy ő teljesen forditottja a Fényhez. Az első alkalom amikor az megtörténik A Közvetlen Fény négy fázisának negyedike, ezt az állapotot hivjuk Málchut de Ein Sof-nak, vagy Ein Sof világának, vagy Végtelenségnek.
A teremtménynek nincsen ereje, hogy elviselje ezt az állapotát, ezért megszoritja magát és ez kényszeriti őt, hogy létrehozzon egy új viszonyt a Teremtővel. Ő érzi, hogy meg kell forditsa magát, hogy olyan legyen mint a Teremtő, és az egész erejével megprobálja ezt megtenni, addig amig az összes probálkozások, el nem hozzák őt egy integracióhoz, összekeveredéshez a Kibocsátóval, ezt nevezzük úgy, hogy a „vágyak törése” vagy az „edények törése”, („Svirát HáKilim”).
Mi úgy gondoljuk , hogy a vágyak vagy edények törése valami negativ dolog, de épp ellenkezőleg. A teremtmény eléri, megérti ezen keresztül, hogy mekkora mértékben ez képtelen arra, hogy olyanná váljon mint a Teremtő. És azért, hogy az adakozás felé fordoljon és hasonló legyen a Teremtővel, a törés állapotából, csak az erőfeszités hiányzik neki. Később ő megtudja szerezni az adakozás cselekedetét , egy sokkal alacsonyabb állapotból. De kezdetben, át kell menjen a gonosz felismerésén, az ima, és a jó cselekedetek útján, amelyek hiányoznak, és ezek nélkül, nem képes kiegyenliteni magát a Teremtővel, és nem képes olyanná válni mint a Teremtő.
Egyelőre nincs spirituális edénye (Kli), azaz megértése, érzékelése, saját erőfeszitése, a vágy megvalósitása, hogy lehetősége legyen azt mondani, hogy a teremtmény olyanná vált mint a Teremtő. A kicsike nem képes adni. Ő csak valami kis dolgot képes tenni, a játékjaival játszani. De ha ő olyan akar lenni, mint az időssebb, akkor neki növekednie kell és magában ki kell fejlesszen új érzéseket.
Ezért, az összes spirituális és „evilági” történelmi fejlődések után, mi megkaptuk fentről a szándékot, és elkezdjük felfedezni magunkban, együtt lenni a két vággyal: a saját vágyával és egy másik vágyával. Innentől kezdődik az emberré válás.
A saját természetes vágya, vonzza azokra az élvezetekre, amelyeket lát maga előtt. És a másik vágya vonzza őt egy különleges élvezet felé, a spiritualitás felé, de ő az élvezetek nélkül nem tud érezni dolgokat.
Az emberi lény, amelyet látunk mi ebben a világban, az korporális hús és vér test. De ez nem az amiről beszélünk, hanem a vágyrol amely két, irányban vonz. Egyik vágy, abban az irányban ami felfedeződik az öt érzékszerven keresztül, és a másik vágy amelyet nevezünk „a szivben található pontnak”. De egyelőre nem nyilvánvaló az embernek, hogy merre felé vonzodjon, és hogy érdemes-e neki használnia mindezt.
De attól a pillanattól, hogy megjelenik benne ez a két vágya, ez már a kezdete az emberi lénynek. Mivel a két vágyon keresztül a személy képes magát elhozni egy olyan állapotba, amely hasonlóva akar válni a Teremtőhőz, amelyet úgy hivunk, hogy „Ádám” (Ember), a „Domé” (hasonló) szóból. Csak meg kell vizsgálni ezeket az állapotokat, azaz felfedezze, hogyan használja ezt a két vágyát, amelyek felébrednek benne.
Az egyik vágya régi, „öreg és bolond király” („Zácken HáHám VéKszil”), és a másik vágya új, amely növekedik mint egy „okos gyerek” („Jéléd HáHám”). Ha az ember meg akarja érteni ezeket egy helyes módon, ez a vizsgálat csakis a Felső Erő segitségével lehetséges. A személy nem képes haladni egyedül, hanem szüksége van egy segitségre, egy tanárra.
Mindezeket fentről kapja. Elviszik őt tanulni a helyes helyre, létrehozzák a szükséges feltételeket, azért, hogy ő megkapja a megszerzést, a felügyeletet, és használni tudja azokat. Mindent felülről kap, csak egy dolog kivételével, az erőfeszitést, amelyet magunkbol kell kihozzuk! Ezek az erőfeszitések épitik meg, hogy legyen ember.
bs
