Dr. Michael Laitman

Az okos gyermek, aki az adakozással játszik

Az egyetlen teremtés, a vágy, amely a „semmiből” volt megteremtve, és köszönhetően  a Fénynek , hogy megkapta fokozatosan ezt az állapotát. Kezdetben ő élvezetet akar, de azután elkezdi megérteni, hogy ő teljes egészében  a vágya uralma  alatt van. Igy a vágy fokozatosan növekedik, addig amig megérti, hogy ő teljesen forditottja a Fényhez. Az első alkalom  amikor az megtörténik A Közvetlen Fény négy fázisának negyedike, ezt az állapotot hivjuk Málchut de Ein Sof-nak, vagy Ein Sof világának, vagy Végtelenségnek.

A teremtménynek nincsen ereje, hogy elviselje ezt az állapotát, ezért megszoritja magát és ez kényszeriti őt, hogy létrehozzon egy új  viszonyt a Teremtővel. Ő érzi, hogy meg kell forditsa magát, hogy olyan legyen mint a Teremtő, és az egész erejével megprobálja ezt megtenni, addig amig az összes probálkozások, el nem hozzák őt egy integracióhoz, összekeveredéshez a Kibocsátóval, ezt nevezzük úgy, hogy a „vágyak törése” vagy az „edények törése”, („Svirát HáKilim”).

Mi úgy gondoljuk , hogy a vágyak vagy edények törése valami negativ dolog, de épp ellenkezőleg. A teremtmény eléri, megérti ezen keresztül, hogy mekkora mértékben ez képtelen arra, hogy olyanná váljon mint a Teremtő. És azért, hogy az adakozás felé fordoljon és hasonló legyen a Teremtővel, a törés állapotából, csak az erőfeszités hiányzik neki. Később ő megtudja szerezni az adakozás cselekedetét , egy sokkal alacsonyabb állapotból. De kezdetben, át kell menjen a gonosz felismerésén, az ima, és a jó cselekedetek útján, amelyek hiányoznak, és ezek nélkül, nem képes kiegyenliteni magát a Teremtővel, és nem képes olyanná válni mint a Teremtő.

Egyelőre nincs spirituális edénye (Kli), azaz megértése, érzékelése, saját erőfeszitése, a vágy megvalósitása, hogy lehetősége legyen azt mondani, hogy a teremtmény  olyanná vált mint a Teremtő. A kicsike nem képes adni. Ő csak valami kis dolgot képes tenni, a játékjaival játszani. De ha ő olyan akar lenni, mint az időssebb, akkor neki növekednie kell és magában ki kell fejlesszen új érzéseket.

Ezért, az összes spirituális és „evilági” történelmi fejlődések után, mi megkaptuk fentről a szándékot, és elkezdjük felfedezni magunkban, együtt lenni a két vággyal: a saját vágyával és egy másik vágyával. Innentől kezdődik az emberré válás.

A saját természetes vágya, vonzza azokra az élvezetekre, amelyeket lát maga előtt. És a másik vágya vonzza őt egy különleges élvezet felé, a spiritualitás felé, de ő az élvezetek nélkül nem tud érezni dolgokat.

Az emberi lény, amelyet látunk mi ebben a világban, az korporális hús és vér test. De ez nem az amiről beszélünk, hanem a vágyrol amely két, irányban vonz. Egyik vágy, abban az irányban ami felfedeződik az öt érzékszerven keresztül, és a másik vágy amelyet nevezünk „a szivben található pontnak”. De egyelőre nem nyilvánvaló az embernek, hogy merre felé vonzodjon, és hogy érdemes-e neki használnia mindezt.

De attól a pillanattól, hogy megjelenik benne ez a két vágya, ez már a kezdete az emberi lénynek. Mivel a két vágyon keresztül a személy képes magát elhozni egy olyan állapotba,  amely hasonlóva akar válni a Teremtőhőz, amelyet úgy hivunk, hogy „Ádám” (Ember), a „Domé” (hasonló) szóból. Csak  meg kell  vizsgálni ezeket az állapotokat, azaz felfedezze, hogyan használja ezt a két vágyát, amelyek felébrednek benne.

Az egyik vágya régi, „öreg és bolond király” („Zácken HáHám VéKszil”), és a másik vágya új, amely növekedik mint egy „okos gyerek” („Jéléd HáHám”). Ha az ember meg akarja érteni ezeket egy helyes módon, ez a vizsgálat csakis a Felső Erő segitségével lehetséges. A személy nem képes haladni egyedül, hanem szüksége van egy segitségre, egy tanárra.

Mindezeket fentről kapja. Elviszik őt tanulni a helyes helyre, létrehozzák a szükséges feltételeket, azért, hogy ő megkapja a megszerzést, a felügyeletet, és használni tudja azokat. Mindent felülről kap, csak egy dolog kivételével, az erőfeszitést, amelyet magunkbol kell kihozzuk! Ezek az erőfeszitések épitik meg, hogy legyen ember.

bs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 0,222 seconds.