Bábel stilusú vállás
Moszkva, első leckéből:
Nekünk még nincsen fogalmunk a jövőről, még ismeretlen számunkra, mert mi beléptünk egy olyan erőknek a rendszerébe, amelyek még soha nem jelentek meg a világunkban. A természet, a Teremtő egyre tisztábban manifesztálodik, egyre inkább közelitve hozzánk. Nekünk fel kell fedezzük a felső világot, azaz a felső iranyitás rendszerét, a felügyeleti rendszert a felső erő által, a felső fény erejét.
Mivel ez az erő közeledik hozzánk, felébreszt minket, a mi világunkból, egy materiális és egy intenziv módon, akkor mi elkezdjük érezni az ellentétünket és ellenállasunkat ezzel a külső erővel. Mi nem érezzük magát az erőt, hanem a képtelenséget, hogy ráhangolodjunk. A világ kiszámithatatlanná válik, az emberiség mindenfajta saccolásokba, csodákba, és mágiákban kezdenek hinni. Ez a mi felvilágosult és civilizált generációnk? Hirtelen, most a huszanegyedik században megint elkezdünk hinni. Minden évben, és néhanyszor kétszer egy évben külömböző dátumokat alapitunk meg a világ végére, mindjárt eljön Armagedonnak a következő dátuma a jóslatok szerint.
Mi a természet kegyetlen kezébe vagyunk úgy tünik, hogy bármit megtehet velünk és azt tesz amit csak akar. Állandoan új válságok jelennek meg számunkra, cunámik, urágánok, vulkán kitőrések, tüzek, és stb. Minden fokozatosan egy törékeny egyensúlyba kerül, ami inkább elveszti az egyensúlyt, amig átmegyünk azon a ponton, ahonnan már nem tudunk visszatérni.
Ezen a törés ponton, mi már egyszer átmentünk, egy nagyon kicsiny sociális szinten az Ősi Babilonban, ahol az egész emberiség össze volt koncentrálódva, és az úgy fedezte fel magát, mint egy kicsiny zárt társadalom.
És ma is, bár mi hét milliárdon vagyunk egy zárt társadalom, hirtelen mindnyájan eggyütt felfedezzük “Hamarosan”, hogy egymástól függünk.
Másrészt, mi olyanok vagyunk mint egy házaspár a válás előtt, gyülöljük egymást, mert mi még egy lakásban kell lakjunk. Mi el kell váljunk, mindegyik a maga utján, mi nem tudunk már együtt élni, de a közös kapcsolat összetart minket. Ime, a “Társaslakás”, mint amilyenben élünk ma a földön.
Egyszer már felfedezödőtt egy kicsiny téren, Mesopotaniában 3700 évvel ezelőtt. Aztán az emberek elkezdtek keresni: ” Mit a teendő? Egyrészt, mi egy helyen vagyunk teljesen kölcsönös függőségben, és másrészt gyülöljük egymást és minnél messzebb akarunk menekülni ettől…” Két erő létezik, két nagyon nehéz tendencia, amely szétszakitotta a társadalmat.
Akkor, két módszer lett javasolva:
Az egyik módszer, a mi természetünk korrekciója. Kezdjük korrigálni a mi egoizmusunkat, az ami zavar, különválaszt, elnyom minket egymástól. Ebből nekünk csak nyerességünk van, és egyetlen egésszé válhatunk ennek az alapján. Hatalmas erővel rendelkezhetünk, és mi valóban megépithetjuk ezt a “Tornyot a Mennyekbe”, a kölcsönös szeretett tornyát, a mi egységünket, az egyetlen pozitiv erőt.
Ilyen módon egyenlővé válunk a természettel, mivel minden kölcsönösen egymáshoz kapcsolodik a természetben. Az összes szinteken kövületi, növényi, élő, mind kölcsönös harmoniában dolgoznak, és csak az ember az ő egoizmusában érzi magát a természet felett, és úgy érzi, hogy ő bármit megtehet a természettel. De ha az ember elkezdi megérteni a természet törvényét és keresse a beállitást, hogy harmoniában kapcsolodjon vele, akkor ő fogja érezni a mennyiségét és mélységét a természetnek, és akkor a személy elkezdi megérteni és megismerni az ő gondolatát és a belső értelmét. Igy beszéltek az inditványozok akik az emberi korrekciót javasolták.
Sajnos az emberiség egy másik utat választott, (közel három millió ember élt az Eufrátesz és a Tigris folyó között), és a második módszert választotta, hogy sokkal jobb ha “szétoszlunk”(“Lehitpázer”), mint egy elváló házaspár, és össztjuk fel a közös lakásunkat, és válasszunk el minden kapcsolatot. És igy mindannyian szétszorodtak a föld felszinén.
A régi ősi források igy irták le. Ugyanabból az időből maradt a “Jecirá” könyv, amely a kabbala tudományáról beszél , és ez megtalálható nálunk az archivumban, és még oroszul és angolul is megjelent “Az “Ábráhám könyve”.
És akkor egy könyv lett irva, amelyet úgy hivunk “A Nagy Kommentár” (“Midrás Rábá”), az Ősi Babilonról ir, hogyan nem tudták megoldani a programot, hogy egységre lépjenek egymással, mivel ott az egón kell dolgozni, az egó fölé kell emelkednünk. Hogy annak fölé emelkedjünk egy különleges módszer segitségével, ez hatalmas belső erőket kiván, többet mint a fizikai elválásban, hogy távol akarnak lenni egymástól, és mindegyik azt tehet amit csak akar, a saját különálló helyében.
József Fláviusnak, van egy leirása merre mentek ezek az emberek, melyik helyekre kerültek. Később közülük kialakult mindenféle vallás és hit, minden az egoizmusra támaszkodva, és minden ami az egoizmust támogatja.
bs
