Dr. Michael Laitman

A természetnek mindig igaza van. Tehát mit is jelent ez?

Kérdés

Hogy tudjuk elmagyarázni az egységről szóló üzenetünket az embereknek? Mondhatjuk azt, hogy ez egy természetes, magától értetődő megállapítás?

Válasz

Beszélhetünk az egységről, több irányból megközelítve azt. Végül is az egység mindig előnyös, ha egy megfelelő, és kizárólagos cél érdekében történik. Írva van, hogy „a bolondok gyülekezete (azaz a gonoszt cselekvők gyülekezet) rossz a számunkra, és rossz a világ számára is.” Másfelől az emberek egysége, akik jóra vágynak, bizonyosan előnyős a számukra, és a világ számára is. Láthatjuk ezt.

Mindannyian gyerünk az egységre lépéssel. Az egység csak az ember személyes egója miatt elutasító, annak behatárolt természete miatt. Nem nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy bármely helyzetben végrehajtott egység, amelyet jó szándék kísér, semmilyen kárt nem okozhat senkinek, és mindig sikerrel végződik. Mindig. Csak amikor kárt akar okozni valaki, valakinek, vagy nyereséget elérni, más kárára, tehát csak azokban az esetekben, amikor közvetlen, vagy közvetett módon kárt okoz valakinek, bizonyos emberek egysége, mondhatjuk, hogy az egység gonosz és nemkívánatos.

Minden más esetben idézhetünk bizonyítékokat, formákat és példákat az állatok és növények életéből ugyanúgy, mint az emberek kapcsolataiból, amelyek azt bizonyítják, hogy az egység nagyon előnyős.

Kérdés

Azt jelenti ez, hogy a megfelelően végrehajtott egység összhangban van a természet törvényeivel és ezért működik?

Válasz

Ez az, amit minden beszélgetésünkben és video konferencián elmondok. Még ha valaki gyűlöl is engem, és halálos módon ellenem van, és az ellenkező irányba is nyomul, az én célom az, hogy őt és magamat egy kutató pozícióba helyezzem a beszélgetés folyamán. Még ha kibékíthetetlen ellenfelek is vagyunk a világon, mi a természeten belül vagyunk, tehát vizsgáljuk azt együtt meg. Hallgassuk meg, mit mond nekünk. Végül is a természet törvényei által kell fejlődnünk, és megtehetjük ezt egy kellemes módon, ha azokkal egyetértésben vagyunk, és egy kellemetlen módon, ha nem vagyunk a törvényekkel egyetértésben. Bármelyik esetben azonban nem menekülhetünk el ezek elől.

Most nézzük meg, melyikünk igaz. Vagy talán az igazság valahol középen van? Ez lényegtelen. Mi, mint kutatók, csak fel kell, hogy ismerjük ezt a képet, ahelyett, hogy a saját, hibás, magunkra irányuló nyugalmunkban maradjunk, lényegtelen mennyire kényelmes is az.

Fel akarjuk fedezni az igazságot, és az igazság maga a természet. Átkozhatjuk a természet törvényeit, de ez nem fog segíteni, mivel azon belül vagyunk. Ezt a pontot kell hangsúlyoznunk. A tudomány felfedezései egyre jobban és jobban mutatnak rá, hogy szemben állunk és ellene vagyunk a természetnek, és ez a szemben állás fejeződik ki a válságban. Nézzük meg, mi történik velünk, és hova tartunk, a természeti törvények hiányos megértése miatt. Ezért kell tanulmányozni azokat.

Baal HaSulam ír erről a „Tíz szfíra tanulmányának bevezetőjének” 42 szakaszában:
Valójában tudni kell, hogy a Teremtőtől való hatalmas távolságunknak, és annak, hogy olyan szívesen szegjük meg a Teremtő akaratát, egyetlen oka van, amely aztán a forrásává válik minden gyötrelmünknek és szenvedésünknek, az összes bűnnek és hibának, amelybe belezuhanunk. Egyértelmű, hogy megszüntetve ezt az okot, azonnal megszűnik az összes fájdalom és szenvedés. Akkor azonnal elérjük a Teremtővel való összetapadást a szívünkben, lelkünkben, és erőnkben. Most elmondom, hogy ez az elsődleges ok nem egyéb, mint az „Ő gondviselésének meg nem értése a teremtményei irányába,” tehát hogy nem értjük a Teremtőt megfelelően.

KN


Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,736 seconds.