Dr. Michael Laitman

Világok, melyek egymás felé mozognak

A spirituális valóság felette van az időnek, mozgásnak és térnek, egy olyan állapotban, amelyet képtelenek vagyunk még csak elképzelni is. Mindent az idővel összefüggésben érzékelünk, amit mozgásban képezünk le, vagy mozgáshoz kapcsolva, amelyet időben képezünk le. Mindez, egy bizonyos helyen történik bennünk.

Egyfelől ez a három paraméter, amelyben az egész világot érzékeljük, nagyon behatárol minket. Azonban másfelől most pontosan ezek biztosítják a lehetőséget, hogy ezen belül érzékeljük a valóságunkat. Ha nem lennénk bekorlátozva az időben, mozgásban, és térben, akkor egyáltalán nem érzékelnénk a világot egyáltalán.

A teljes valóságunk az idő, mozgás és tér kötelékében rejlik, még ha ezek a fogalmak sem valóságosak! Ezért a most érzékelt világunk belül van ezen a három behatároláson, és ezért nevezzük ezt, képzetes világnak.

Azonban amikor elkezdünk spirituálisan fejlődni, feltárjuk az igaz valóságot, amelyben nincs idő, mozgás vagy tér. Ezt a saját szintünkről érjük el, és innen növekszünk, azaz előre haladva, egy állandóan növekvő adakozási minőség irányába, felfedezzük a gyökeret, amely mozgat minket felülről lefelé, az adakozás abszolút minőségéből, a nagyobb megszorítás felé annak érdekében, hogy minden tekintetben, ez a hatalmas adakozás megmutathassa magát nekünk.

De ebben a valóságban természetesen nincsen változás, sem felülről lefelé, sem fordítva. A világok teljes kiterjedése, a Végtelen Világból, a különböző Partzufim, Sefirot, és a törések, egészen a mi állapotunkig ebben a világban, és a mi elérésünk, amikor visszaemelkedünk a spirituális fokozatokon, tehát mindez, kizárólag annak a viszonylatában léteznek, akik eléri ezeket. Minden bennünk zajlik.

Az emberen belül, az elérésében, maga a személy tár fel egy valóságot, amely strukturáltnak fog tűnni a számára, felülről lefelé, egészen addig a szintig, amit most fog fel. Aztán felemelkedik ehhez a felfogott szinthez, alulról, felfelé. Azonban mindez a személyen belől létezik, és csak a felfogásával és az ön-korrekciójával összefüggésben érzi ezt.

Valójában a teremtmény előtt nem történt cselekedet a Teremtű által. Minden egyetlen hatalmas kezdeti cselekedetében a teremtésnek volt belefoglalva. Ez megint olyasmi, amit nem tudunk megérteni, hogy mit jelent az, hogy a teremtmény nem létezett, majd egyszer csak kiemelkedett a nem létből? Végül is ez már egy előzetesen feltételezett létezés, valamilyenfajta időben, a kezdet és a vég által determinálva? De hogyan írhatnánk ezt le az emberi nyelvezettel…

Ez a két fogalom, a kiterjedése a világoknak, felülről lefelé, és a valóságok elérése, alulról felfelé, ez az, ami megteremti a világ érzékelését, ahogy az ma létezik. Minél magasabbra emelkedik a személy a spirituális létrán, a nagyobb eltérés, amit két találkozási pont között érzékel, segít megérteni, hogy mennyire relatív az érzékelése, és önmaga is.

Lényegében ez a kapni akarásról szól, amely eléri önmagát, vagy a teremtését a Teremtő által. A feltárás minden szintjén, amely benne van az emberben, a Teremtő egy cselekedete tárul fel fokozatosan nekünk, vagyis egyik cselekedete a másik után, annak érdekében, hogy felépüljön a helyes valóság érzékelés bennünk.

Ezért kétfokozatú beteljesedésre van szükségünk most, ameddig a fejlődésük befejeződik bennünk, a saját erőfeszítéseink által, és a vágy által, hogy összekapcsoljuk őket. De a végén, ezek egyesülnek, és a világok teljes kiterjedése fentről lefelé és a mi felemelkedésünk alulról felfelé a teljes egység egy pontjában fog összeolvadni, amely pontot nevezünk a Végtelen Világ Malchutjának .

KN


Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

62 queries in 0,600 seconds.