Adakozásban akarom látni magam
Báál HáSulám “Sámáti”cikkéből: “A Lismá ez felébresztés felülről, és miért van szükség akkor felébresztésre alulról?”:
“Azután, amikor már hozzá szoktatta magát arra, hogy adakozzon, és nem tekint saját magára, ha érzi a munkájának az izét, akkor ő már hisz abban, hogy azért dolgozik hogy a munkája elégedettséget adjon az alkotójának, és az ember el kell hogy higgye, hogy az Isten elfogadja az alsó munkáját, és nem számit hogy mennyi és milyen az alakja a munkájának”
Kérdés:
Hogyan lehet elégedetséget hozni a Teremtőnek, mit mond ez?
Válasz:
A mi valóságunk nem változik, nem változott és nem fog megváltozni, mindig a valóság ugyanaz. Ez egy olyan valóság, amely most sötétség és rejtettség számunkra, bár de mi el kell képzeljük magunkban mintha összeolvadásban lennénk a házigazdával, a Teremtővel. Csak az zavar, hogy én nem vagyok hasonló hozzá.
Ez a tulajdonságok közötti szakadék jelenti azt, hogy beletesznek engem a sötétségbe, ezért én nem érzem magam a Teremtővel eggyütt és megtelve a Fénnyel. Ebben a helyzetben én valóságomat, ennek a világnak a formájában érzékelem. Ezért én állandoan mint egy kicsi gyerek, el kell képzeljem magamnak, hogy akarom a felfedést, azaz az adakozást a Teremtő számára, és meg kell vizsgáljam vajon én igazán erre gondolok-e állandóan?
Ha én átadom a gondolatomat a csoportnak, a barátokon keresztül, hogy az én összes 613 vágyam, az én szivem korrigálodjon, hogy adakozhasson, ha én készen vagyok az összes 613 vágyat végrehajtani az adakozás érdekében, akkor én elkészitem az edényemet a Teremtő felfedezésére. Ebben van összegezve a Kabbala modszere. Ez az egyetlen dolog mely erőfeszitést követel, ennél többet nincs mit tennünk.
bs
