Dr. Michael Laitman

A külső erő

A fejlődésünk két részre osztható:

  1. Az összes elkerülhetetlen fázis, amikor valaki képes megnyugtatni önmagát, az élet adta lehetőségeken és kötelékeken belül,
  2. Az a fázis, amikor valaki megérti, hogy többé nincs semmilyen eszköze, amely hatékonyan megszabadítja és ezért el akarja érni a saját gyökereit.

Akkor minden, ami külsődleges, visszahúzódik, ahogy az írva van, „a Teremtőt nem érdekli, hogyan áldoz fel valaki egy állatot – a nyakának melyik oldalát vágva el.” Más szavakkal, semmilyen cseledet nincs a mi világunkban, amelyen át, mi valóban elérnénk a Teremtőt. Ezért teljesen új, mindentől különböző eszközt kell találnunk – a Reformáló Fényt. Ennek az erőnek köszönhetően, elkezdhetjük magunkat fejleszteni.

Nagyon világosan kijelenthetjük itt:

Vagy a mi világunkban maradunk és használjuk, annak lehetőségeit mivel a vágyaink csak erre irányulnak, és csak azt fogjuk kívánni, amit ez a világ kínál a számunkra, és reménykedünk valamiféle halál utáni létezésben;

Vagy új eszközöket akarunk megismerni ebben az életünkben, melyek nincsenek jelen ebben a világban – ilyen a Reformáló Fény, ami egy új, speciális erő, képes megnyitni minket, és elhozni egy teljesen új vágyat gyújtani bennünk, majd pedig kitölteni azt, és ez valami minden mástól teljesen különböző, ami ma a rendelkezésünkre áll manapság.

Úgy élek, mint bárki más ebben a világban – van munkám, családom, szociális kapcsolataim, minden tudásom és érzésem olyan, mint másoké, azonban az átlagember esélytelen azon a módon kapcsolódni, amely bennem formálódik a Fény befolyása miatt. Ez a lelket fejleszti belül, a Teremtő egy részét bennem, ami Fentről származik, a Szent képet, amelyet elérek, és amely beépül a lelkembe, és amely része a bennem zajló folyamatnak, a Fénnyel egyetemben. Ebben az esetben, azon belül, amit ezt megelőzően „állati szintnek” neveztem, egy új rész bontakozik ki, melyet „embernek, (Adam) nevezek, mivel ez hasonló (Domeh) a Teremtőhöz.

Ezért a külső cselekedetek lényegtelenek. Csak egy dolog segít rajtam, a Fény bevonzása, amely majd megváltoztat. Nincs más erő, amely felemelhet engem, az állatis szintről, az emberi szintre. AZ egyetlen dolog, ami szükséges itt, egy külső erő, és a teljes kabbalista módszer kizárólag erre irányul.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

63 queries in 0,536 seconds.