Amikor a nap soha nem megy le a zenitpontról
Kérdés
Kutatások bizonyítják, hogy az emberiség 80% hisz, egy magasabb erőben, amely mindent felügyelet alatt tart. Miért nem magyarázzuk el az embereknek, miféle erő is ez, és hogy mit akar? Ez sokkal érdekesebb lehetne, mint a szeretet hívása.
Válasz
Semmi nincs, amit elmagyarázhatnánk. A Felső Erő a természet, a törvény, egy erő, amely ugyannyira megváltoztathatatlan, mint a gravitáció. Ez abszolút erő, aki jó, és jót cselekszik, és soha nem változik.
HA ez az erő változatlan, olyan, mintha nem is létezne. A változás képtelensége, mintha eltörölné ezt az erőt a mi szempontunkból. Ez ugyanolyan, mint ha a nap állandóan delelő ponton lenne, és mi ez alatt a feltétel alatt élnénk. Nincs semmi oka annak, hogy figyelembe vegyük ezt az erőt, ha mindig ott volt, és ott is lesz. Csak van, és kész.
A mi életünkben, mindig azon az alapon végzünk számításokat, minek kell megváltoznia, amitől függhet az előrehaladásunk. Az egy másik dolog, hogy olyasmiről beszélünk, ami állandó, és megváltoztathatatlan, és mégis folyamatosan olyan mértékben függünk tőle, de csak olyan mértékben, amit nem nevezhetünk függésnek.
Ez az, ami a Teremtő. Ezért annyira nehéz elmagyarázni ezt az embereknek. Valójában mi nem is Hozzá, hanem magunkhoz imádkozunk. Azt keressük, hogy lehetne megváltoztatni, azonban Ő megváltoztathatatlan. Természetesen én fogok változni, de ehhez akarnom kell ezt, vágynom kell erre, és ehhez nem kell számításba vennem Őt. Ő jó, aki jót cselekszik, és mellette én olyan vagyok, mint egy elrontott gyerek, akiknek a szülei megadták a feltétel nélküli szeretet, miközben azt teheti, ami örömet okoz neki, ki tud kerülni az ellenőrzés alól, tudva, hogy semmi rossz nem történhet vele.
Ez a mi problémánk tehát, hogyan magyarázzuk el az embereknek, hogy a Teremtő olyan, mint egy szilárd fal, és egyszerűen csak van. Ugrálhat valaki előtte, lengetheti a karját, ez a személy problémája, azonban a fal továbbra is ott tornyosul.
Az ember alig tudja ezt elképzelni, hiszen akkor kivel kell megállapodnia a dolgokban? Azt jelenti ez, hogy nincs senki, akitől kérhetne? Hogy magyarázhatnánk el azoknak, akik hisznek egy magasabb hatalomban, hogy értelmetlen, egy megváltoztathatatlan erőhöz imádkozni, hogy legyen hozzám jobb ma, mint tegnap volt? Hiszen ez azt jelenti, tegnap nekem kárt okozott…
Valójában mi az Egyetlen létezővel akarunk egyezkedni, aki jó és jót cselekszik a bűnössel és az igaz emberrel egyaránt. Azonban az ember számára ez azt jelenti, hogy jó, vagy rossz, az eredmény mindig ugyanaz lesz.
Egy hétköznapi ember állandóan változik. Minden pillanatban a világhoz hasonlítja magát, számítgatva a belső és a külső változásokat. Nem érti, hogy mit jelent az univerzális, általános, nagyszerű, változatlan Erő fogalma. Ez elillan az érzékszerveink elől, mivel azok a változásra vannak behangolva, és nem a statikus feltételekre. Egyszerűen nem látom, ami nem változik, nem jelenik meg a látókörömben.
Ezért képtelenek vagyunk elmagyarázni az embereknek, mi a Teremtő valójában. Néha azt mondom, a Teremtő, az a természet, ami nem változik, senki nem imádkozhat hozzá, az ima, egy önmegítélésen alapuló cselekedet. Válaszként az én szétszakadt részeim összekötésbe kerülnek. Ez a valódi probléma: önmagunkat ítéljük meg, miközben a Teremtőt kérjük meg a változásra az irányunkban. Azt mondjuk: „egy kicsit teszek Uram, a Te malac perselyedbe most, és ezért kérlek, ments meg engem a bajból.”
Azzal, hogy a Teremtő megszólítását így értékeljük, azaz, hogy Ő eközben egy hajítatlan erő, elutasítjuk annak a lehetőségét, hogy valaki ilyen módon forduljon hozzá. Aki ezt teszi, nem látja, hogy neki kell megváltoznia. Egy új, nagy fejlődésadag szükséges ahhoz, hogy másképpen kezdjen el viselkedni.
Bármiről is beszélünk, beleértve a válságot is, lényegében a szenvedés útját magyarázzuk az embereknek. „Máskülönben bajok lesznek, és ez nem jó senkinek. Változzunk meg.” EZ ugyan nem hazugság, de nem is igaz.
Mondanunk kell valami mást azoknak, akik eljönnek a kabbala bölcsességéhez, hogy elérjék a teremtés célját: „nektek fölé kell kerülni mindennek.” Lényegtelen, hogy ez jó, vagy rossz, az értelem fölötti hit szintjére kell emelkednetek. A cselekedeteket nem a szenvedés vagy az élvezet támogatására kell megtenni. Ez ugyanis nem adakozás. Az értelem feletti hit eszköze, ami felemel, és ami maga a nyereség. Vagy a munkánk, a gonosz elől való menekülés lenne, hogy a jót, majd a jövőben érjük el? Valamiféle kompenzációt várunk? Önmagunk beteljesítése miatt szeretnénk elérni a teremtés célját, ahelyett, hogy örömet okozzunk a teremtőnek ezzel?
Másfelől ki feltételezi az öröm nyújtását a Teremtő felé, ha az egy törvény? Ez a legizgalmasabb pillanata a magyarázatunknak.
KN
