Dr. Michael Laitman

A jelzések nélküli út

A probléma abban a tényben rejlik, hogy nem értjük, mennyire messze vagyunk, az adakozás minőségétől.. Minden kicsiny cselekedet, közelebb visz minket a célhoz. Ez az, ahogy haladunk az úton, milliméterről milliméterre, és és egyetlen milliméter sem ugorható át.

Ma, az út el van rejtve előlünk. Például, ez alatt az étkezés alatt, ahol mi most vagyunk, 20 vagy 30 milliméter haladunk, ennyi emlékeztető Reshimoton (emlékeztető spirituális gén) kerülünk át. Ez nem kevés, de senki nem így fogja érezni. Ez nem kevés, de senki nem így fogja érezni. Ez az, ahogy ez működni fog, ameddig el nem érjük, a spirituális világ bejáratát. Csak akkor fogjuk érezni is.

Most ez olyan, mintha Madridba, autópályán mennénk, ahol nincs semmilyen jelzés, merre is kell a továbbiakban mennünk. Így működik ez az első és az utolsó méter tekintetében is, mielőtt Madridba érnénk, és ezért számomra az első métertől az utolsóig, minden teljesen egyforma, ugyanaz az autópálya, fák, és mezők…

Nem is ismerjük fel, mennyi, kicsiny cselekedetet hajtottunk végre minden pillanatban, amelyek együtt adják ki az előre haladásunkat. Nem véletlen, hogy nincsenek útjelzők, kilométerkövek az út mentén. Azért van ez így, hogy az ember magából az utazásból tanuljon meg élvezetet szerezni. Ha valaki az adakozás felé halad, akkor még a sötétségből is élvezetet kell, hogy megtapasztaljon. Különben kizárólag a jutalom megszerzése miatt tesz mindent.

Ezért nem kell várni az út végéig, mert nincs vége. Az út akkor fejeződik be, amikor valaki azt eldönti: „nincs már célom, annyim van, amennyim. Az egyetlen dolog, amit akarok, az élvezni az adakozást.” Vagyis akkor szerzi meg az igazi jutalmat, amikor már nem vágyik rá, azaz pontosan ezt jelenti, hogy valaki elérte a célt.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,675 seconds.