Dr. Michael Laitman

Bárki, aki keresi az egységet, a szövetségesünk

Kérdés

A Fény, mint korrekciós erő figyelembe vétele kivételével, miben különbözünk más szervezetektől, akik tudják, hogy az egység az egyetlen, ami megmentheti az emberiséget?

Válasz

Nem különbözünk. Sőt, miért nem működünk együtt ezekkel a szervezetekkel? Ha valóban az egységre törekednek, akkor kapcsolatba kell kerülnünk velük.

Ha az egyik, vagy a másik csoport legyen az vallásos, világi, vagy nemzetközi, lépéseket tesz az egység felé, még ha csak rövid távú célja is ez, és ez nem elterelő manőver csak a részükről, hanem valódi cél, akkor mindenképpen velük vagyunk. Az egységre irányultságuk önmagában előre mutató ugyanis.

Nem tudom, hol vannak, az ilyen fajta szervezetek. Akiket én láttam, valójában üzleti vállalkozások voltak, egy álarcba bújtatva. Azonban ha mégis vannak ilyenek, akkor örömmel kell velük együtt működni, mivel az egységben rejlik a világ túlélésének sikere, pontosan most, a válság növekedésének idején. Semmilyen probléma nem lehet az erőink egyesítésében azokkal, akik már látják, hogy ez a valódi megoldás.

Az ő idejében Baal HaSulam elment Lengyelországba, hogy csatlakozzon a munkásokhoz, akikben felébredt az egység vágya, amit aztán szocializmusnak, sőt kommunizmusnak neveztek. Ezáltal tesztelni akarta, hogy volt-e bármilyen lehetőség átirányítani őket egy kissé más irányba, hogy a szolidaritásuk autentikussá válhasson. Ne gondolja senki, hogy ő elvitte Ari munkáit ezekhez az emberekhez, az ipari munkásokhoz, és tanította őket erre. Természetesen nem. Nem szándékozott a Tóra követésére kérni őket, vagy a parancsolatok fizikai megtartására sem.

Akkor miért ment oda? Mit gondolt, mit talál az emberekben, amely annyira ellentétes a vallásos zsidókkal? El akarta magyarázni, kicsit jobban a lényeget, megerősíteni őket, hogy az egyesített vágyuk a leghelyesebb formában nyilvánuljon meg, legalább egy bizonyos fokon.

Az utazása Jeruzsálemből Lengyelországba, egy példája annak, amit még nem fogtunk fel. Mi Baal HaSulamot, naivnak látjuk, mivel nem látjuk a spirituális aspektusát annak, amit tett. Volt ott egy lehetőség, függetlenül a ténytől, hogy nem valósult meg. De a Felső Erő a saját számításai alapján működik ezzel kapcsolatban. Azért ment oda, mert volt esélye a sikernek.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,135 seconds.