Dr. Michael Laitman

Elmenekülni mindenképp

Báál HáSzulám, “Arvut (Közös felelősség)”cikke: A “szeresd a társad” parancsolat nem megvalósítható az egyén szintján, csak az egész nép által. Ezért tartott az egyiptomi kivonulásig, mert csak az után lettek érdemesek, hogy betarthassák.

Az ember nagy vágya a felépülésre és a többiek elleni egós ellenségesség fel kell táruljon. Az egó vágya nagysága olyan, mint a Fáraó, a gyűlölet a Szinái hegy és a vágya hogy vonzza a felépülés, a teremtés – a Teremtő – az Mózes /moseh/ maga s mindez az emberi lélek része.

Amíg ez nem rajzolódik ki, addig nincs szüksége a kabbala- elfogadás módszereire, nincs szüksége felépülésre. Nem igyekszik ennek megvalósítására, nem kész arra, hogy egy emberként egy szívvel lépjen be a társulás közös vágyába – s nem kér segítséget a teremtőtől.

Ennek a kiáltásnak a csoportban kell feltörni, ide el kell jutni. csak ez után fedezzük fel, hogy ez egy módszer, egy technika, a vágyak kijavítása újraépítése.

Akkor megkapták a kérdést és minden egyes ember magára vette a parancsolatot a népben. Amint egyetértettek vele, megkapták a módszert.

Milyen kérdést kaptak fentről? Hogyhogy a Teremtő kérdezett? És mit jelent az egyetértés vele?
Azt jelenti ez, hogy a az egónál Nagyobb Erő, a felépülés iránti vágy, vagy ennek hiányának tudata fell kell táruljon az emberben. “Vágysz a felépülésre a csak-kapni-akarás természetéből a szolgálat, az adás által? Biztos vagy benne, hogy van benned ez a vágy? Biztos, hogy ezért hajlandó vagy a csoportba társulni, ahol ez megjelenik? Jó, tehetetlennek érzed magad ezzel,de vágysz rá, erre a társulásra, vagy nem? ”

It tehát akarni kell az ego – Fáraó – elől való menekülésre, mégha ez mindjárt a Vörös tenger átszelését jelenti is. “Menekülni mindenáron” – ezt kell éreznie mindenkinek. Amikor ez létrejön, akkor készek vagyunk egyesülni, társulni, és akkor megkapjuk a támogatást a “felépítő javító megvilágítást, Fényt”. Ezt nevezzük a módszer adásának, a Szinái hegyi Tan – tóra – adásának.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,137 seconds.