Egyensúly, amely fejlődést eredményez
Baal HaSulam, „Béke” című cikkéből: „A természet egy csodálatos alapot készít elő az anyaméhben, hogy semmi idegen ne okozhasson kárt az új életben. Minden szükséges dologról gondoskodik, mint egy képzett dajka, aki egy pillanatra sem feledkezik meg róla… Mint egy szerető anya, elvezeti őt, olyan szerető, lojális emberekhez, akikben megbízhat, és akiket úgy nevezhet „Anyám” és „Apám,” akik segítik őt a gyermeki gyengesége napjaiban, ameddig fel nem nő, és maga nem tudja eltartani önmagát…
De azok, akik a valóságot, a gondoskodás és a létezés állhatatossága szemszögéből nézik, világosan láthatják a hatalmas zavart és zavarodottságot, mintha nem lenne vezetője vagy irányítása az egésznek. Mindenki azt teszi, amit helyesnek lát a saját szemszögéből, úgy felépítve magát, hogy elpusztíthasson másokat.
Tartsa az elméjében ezt az ellentétet, és a szemei előtt minden értelmes, tanult személy, elmélyült lelkű ember már az ősidőkben is.
Egyfelől láthatjuk, hogy a természet bölcs és kitartó minden teremtmény felé. Minden részt körültekintően és lépésenként fejleszt. Nézzük az organizmusok szerkezetét, a növekedési képességüket, ahogy életet adnak a kiáradásnak, és ahogy kölcsön hatnak egymásra. Minden egy integrált formában van felépítve, minden embernek megvan a saját helye, és egyensúlyban van a többiekkel. Ha az egyensúlyban lévő világot nézzük, amelyet nem zavar meg az emberi despotizmus, egy csodálatos rendszer tárul fel, amely nem statikus, hanem teljes egyensúlyban lévő fejlődés.
Azonban nem látjuk az okát ennek a fejlődésnek és nem értjük, miért van minden pontosan ezen a módon elrendezve. Ezért nem értjük az út fázisait. Mindemellett ezt az egoizmus egy prizmáján át látjuk, és értékeljük ki a saját szempontjaink alapján. Ezért látjuk a világot a fejetetején állni, mintha bukfencet vetett volna az érzékelésünkben.
Végső soron a tudományos kutatásokból világos a számunkra, hogy a fajok fejlődése érdekében, a természetnek meg kell teremtenie, formálnia, kialakítania az összes, szükséges rendszert, amely gondoskodik az ideális kreativitásról.
Másfelől azonban egy probléma merül fel, a későbbi létezéssel. Egyszer a természet minden része felnő, és „megáll a saját lábán,” elkezd harcolni a túlélésért, és integrálódik a környezetébe, minden szülői segítség nélkül. Ez történik minden élő teremtménnyel, azonban az emberek között ez a legnehezebb formában történik, mivel a személynek fel kell készülnie a közösségi életre, ami komplex és mesterséges, nagyszámú mechanizmuson alapuló. Irigység és hatalomvágy ébred fel benne, és szembe fordítja a többiekkel. Mások látszólag sikeresek, miközben ő látszólag mögöttük kullog, a természete, vagy az események miatt.
A természet, amely ilyen nagyszerűen gondoskodik rólunk, miközben növekszünk, most olyan feltételek közé lök minket, amely erőfeszítéseket kíván tőlünk a túléléshez. Tehát akkor létezik a Teremtő, vagy sem? Ha mindez nincs rendben, akkor mit mondhatnánk?
Ez az a probléma, amit Baal HaSulam leír, mielőtt beszél a megoldási kísérletről.
KN
