Felemelkedni minden különbségen
Ha mi nem csupán a valóságnak, ebben a kicsiny részében akarunk létezni, hanem átugrani a másik dimenzióba, amely teljes és örökkévaló, használnunk kell az eszközöket: a tanárt, csoportot és könyveket.
A tanár elmagyarázza, hogy létezik olyan lehetőség, amelyet csak a csoporton keresztül lehet elérni, ahol mindegyik tagja a csoportnak sóvárog a a tökéletes és teljes valóság érzékelésére, és a könyvek, amelyek ugyanerről a teljes valóságról beszélnek.
Ha mi megpróbálunk együtt lenni, ez ugyanaz mintha mindegyikünk kilépne önmagából, az egójából, és így éreznie kell, hogy a többiekkel együtt létezik, megpróbál saját magán felülemelkedni, belül másokkal összekapcsolódni, ezt nevezzük az adakozás tulajdonságában történő valóság érzékelésnek – így ő magát a jövőbeli állapotával hasonlítja össze, mintha ő már ott is lenne.
A sóvárgás mértékének megfelelően, mi magunkra vonjuk a valóság másik részét, az adakozás erejét, mellérendelve a megszerzés erejéhez, ami a természetünkből adódik. Amikor elérkezik hozzánk az adakozás ereje, ez az, amely elindítja a változást.
Ezeket a változásokat az ember úgy kezdi el érezni, mintha nem szükségszerűen az adakozás ereje lenne az, amely elérkezett hozzá és változásokat okoz, hanem a változások egy újabb formában kapta volna meg. De így mégis megkap egy újabb erőt, az adakozás erejét, és ezáltal a személy elkezd emelkedni.
Az ember így halad előre, egyszer jobbra és egyszer balra, de mindig ugyanazzal az erővel, az adakozás erejével van irányítva. Ezért kell, hogy megszerezze az adakozás erejét a megszerzés ereje mellé. Két erő tárul fel az emberben, mint két vonal, a jobb és a bal. Az ember előre halad, egyszer lezuhan, egyszer felemelkedik, ő maga nem tudja mi a fontosabb az emelkedés vagy a zuhanás, meghatározza őket egyelőre a jelenlegi érzése alapján határozza meg ezeket. De idővel elkezdi érezni, hogy ezek a két vonalat jelképezik és felhasználja őket, úgy hogy ő a két vonal közé áll.
Ekképpen a „kezében veszi őket”, elkezdi vezetni, és egyesíti őket a középső vonalon. Megragadja őket mint két gyeplőt és elkezdi vezetni őket a középső vonalon, mint a hajtó szekeret a hajtó.
Amikor mi a Zohárt ezzel a szándékkal olvassuk,ami csakis a mi korrigált állapotunkról beszél, azaz hogyan vagyunk mi képesek felfedezni az adakozás tulajdonságát a kapcsolatainkon keresztül egymás között, vagy a Teremtőt, a Fényt, a spirituális világot, a Felső világot – amely egy és ugyan az. Tehát a Zohár olvasása alatt, mindenkinek le kell festeni magának egy ilyen állapotot.
BS
