Dr. Michael Laitman

Kis lépés az embernek, óriási lépés az emberiségnek

A természettel való egyensúly elérése érdekében, a tevékenységeink minden területén el kell kezdeni másképpen kezelni mindent. Még ha csak egy kicsit is változtatunk meg valamit, ha csak 1 százalék is ez, megtörténik az egész világban a változás, egy hatalmas, radikális változásként a jobb irányába.

Általában alábecsüljük a kis dolgokat. Például az elmúlt 50 évben az átlag hőmérséklet megnőtt 0,1 százalékkal, és nézzük meg, ez milyen változásokat okozott, mindenfelé megolvadtak a gleccserek, az óceánok szintje megemelkedett, és az egész klíma megváltozott. Mindezt kizárólag az említett 0,1 százaléknyi változás váltotta ki, mivel az megtörtént az egész világon.

Ugyanezen a módon, egy kicsiny változás minden emberben megsokszorozódik hétmilliárd szorosára a szoros kölcsönkapcsolatban álló lelkek által, és ez olyan dolog, amely soha nem történt meg ezt megelőzően. Ez egy általános kapcsolódás közöttünk, ezért ez a kicsiny változás hatalmas változást generál, és átváltoztatja a világot, egy egyedülálló módon.

A jelenlegi folyamat egy hatalmas skála mentén zajlik. Ezért ez a kicsiny változás nagyon sok következménnyel jár az életünkben. A kölcsönös befolyás feltételei alatt, mindenki befolyásol mindenkit, mivel mindannyian egy hálózatba vagyunk kapcsolva, a gondolatainkon, vágyainkon, terveinken keresztül. A tudósok már ugyanerről beszélnek. Ennek eredményeképpen a gondolataink és a vágyaink közelednek egymáshoz, és többszörösen egymásba épülnek.

Ez egy teljesen más területet és platformot hoz létre az emberi létezés számára. Ezen keresztül, mi, emberek megsokszorozzuk a változások erejét, azon keresztül, hogy mindenki befolyásol mindenkit. Egy kis változás minden emberben hétmilliárd szorosan megnő, miközben hétmilliárd összekapcsolt ember befolyásolja egymást, és mindenki sokkal erősebb lesz ez által. Egy különleges fejlődés teremtődik meg, amely mint egy hólabda görög előre, és válik egyre nagyobbá. Olyan ez, mintha valaki bekapcsolna egy motort, amely egyre gyorsulva pörög az erősokszorozódásunk és a kölcsönkapcsolatunk által.

Az emberek a természet legmagasabb szintje. A gondolatok és a vágyak ereje, amelyek bennünk rejlenek, és onnan emelkednek ki, a legkülönbözőbb hatásokban. A legrejtettebb erő mindig a legnagyobb. Az emberi szint ereje a kövületi, növényi, állati szintek ereje felett rejlik a természetben. Ezért a mi változásunk, befolyásol mindent körülöttünk.

Akkor majd az időjárás normalizálódni fog, mindenfajta természeti jelenségek lenyugszanak majd, a problémák kimerülnek, a kifogyó természeti erőforrások visszatermelődnek. Minden olyan terület, ahol ma problémákkal szembesülünk, megváltozik, és sikeresek leszünk ezekben is, mivel ez által egyensúly teremtődik a teljes természet rendszerével, amely egyetlen egészet alkot.

Ezért mi nem csak egy kissé jobbá akarjuk tenni az életünket. Ha megvizsgálja valaki a természet törvényét a saját szintjén, akkor ember lévén, a teremtmény a természet összes szintje fölé emelkedik, ami által képes lesz befolyást gyakorolni rájuk. Baal HaSulam írja, hogy a teljes természet az emberrel együtt emelkedik fel, és süllyed alá. A többi szint nem rendelkezik az egyensúly elérésére irányuló szabad választással. Csak az ember az, aki képes egyensúlytalanságot okozni, majd kijavítani az egység által. A teljes természet alulról szabályozza az embert, mivel ez egy olyan rendszer, amely kizárólag kísérő rendszere a mi emberi rendszerünknek.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,127 seconds.