A spiritualitásban maradni örökre
Örökre a spiritualitásban maradni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, hogy az ego soha nem lesz beteljesítve, kitöltve. Jelenleg nagyon az elején vagyunk a spirituális ösvénynek, és a vágyaink többé nem találnak kielégülésre. Egyre jobban üresek, egészen addig, míg teljes világossá nem válik számunkra, hogy föléjük kell emelkednünk.
Nincs más választásunk. A teljes ezt megelőző megközelítés kimerült, az egész játék, amely felülről volt mozgásba hozva, hogy növelje a vágyainkat ebben a világban, túlhaladott. Nekünk másfajta vágyakon kell játszanunk. Hamarosan láthatjuk ezt a jelenséget globális méretekben megnyilvánulni.
Az egoista vágyaink mindegyikében hiányt érzünk, a biztonságban, bizalomban, vitalitásban és a jövőbe vetett reményben. Ugyanakkor egy lehetőség jelenik meg a Teremtővel való kapcsolatra és a Vele való összetapadásra.
Az ember nem a hiány és az üresség érzésének az eltüntetése érdekében fordul a Teremtőhöz ebben az esetben, ugyanis egyszerűen egy kisebb kielégülést cserél be egy nagyobbra. Ki ne akarná ezt? Ez történik általában, amikor valamilyen csapás zúdul valakire, és azonnal „emlékezni” kezd a Teremtőre és imádkozni kezd hozzá.
Normál esetben az állati test nem engedi az embert, a Teremtőre gondoljon, viszont amikor fél, azonnal a Teremtő segítsége felé fordítja őt. Akkor a személyben lévő „Ember” elkezd a Teremtő felé törekedni, mivel az állati test erre ösztönzi. Mintha azt mondaná az embernek, hogy nincs mit ennie, és elküldi állati élelemért a Teremtőhöz. Ez az, ahogy mi élünk.
Azonban ha az ember törekszik a magasabb rendű felé, de nem azért, mert érzi a kielégülés hiányát, hanem mert elkezdte érezni az adakozás fontosságát, amit a környezet hoz el a számára, akkor elkezdi kifejleszteni a spirituális vágyakat, az üres, egyéni vágyak felett. Ha ezt nem azért teszi, hogy valamilyen módon kitöltse magát, azaz elért egy belső forradalmat, amelyen át elkezdhet a spirituális edényével törődni.
KN
