Most nem értjük, mindez hogy lehetséges…
A spirituális vágy olyan módon fejlődik, hogy minden előző állapot folytatólagosan létezik, és a következő fokozat erre épül. Ez nem úgy történik, mint a mi világunkban, ahol éhséget tapasztalunk meg újra és újra ugyanabban a vágyban, egy kicsit megszerezve, vagy egyáltalán semmit a vágy kielégülésében. Ilyen kielégülés mindig ugyanazon a helyen történik, amely üres volt ezt megelőzően.
Azonban a spirituális világban, folyamatosan fejlesztjük az adakozási vágyat. Ezért az előző állapotai a megszerzési vágynak megmaradnak és ezek felett, még inkább kitöltetlen vágyakról beszélhetünk, melyek öröm megszerzésére irányulnak, olyan vágyak, melyek rosszak és még nagyobb távolságra vannak a Teremtőtől, épülnek ki és tárulnak fel. Állandóan növekvő bizonytalanságot, félelmet és kielégületlenséget fedezünk fel.
Ha valaki mindezek fölé tud emelkedni, és adakozni akar ezek felett, ez nevezhető spirituális növekedésnek. Az ilyen személy kitöltődik a Kegyelem (Hassadim) Fényével, adakozással. Megtapasztalja a teljességet azokban a vágyaiban, melyekben előzőleg teljes hiányt érzett. Ez a teljesség abból a tényből ered, hogy pontosan ezek a történések sokkal nagyobb kielégülést adnak a számára, ami által képes mindenekfelett, kizárólag a fele barátai irányába történő adakozásra.
Ezért kezdjük az utunkat a lehető legalacsonyabb állapotból – egy pontból. Amikor képesek vagyunk meghódítani ezt a pontot és nem vágyni többre, elkezdünk különböző lehetőségeket kapni, a kitöltésre.
Ez a pont, elkezd kitágulni, és egyre nagyobb Fény tárul fel körülötte. A biztonságra és kielégültségre törekvés helyett, a felebarátainkhoz való kacsolódásból származó örömre van szüksége mindenkinek, arra, hogy egymás felé adakozni kezdjünk, az összes, említett, negatív érzékelés felett, amely feltárul az egoizmuson belül.
Még mindig nem igazán értjük, mindez, hogy lehetséges. Azonban, amikor felismerjük, hogy pontosan ez az, amit tennünk kell, elkezdünk törekedni a Reformáló Fény felé. Nem ezért tesszük ezt, hogy nyugalmat találjunk, és békét, kielégülést érzékeljünk, biztonságot, vagy beteljesedést. Mi csak egy edény kitöltésére törekszünk, a felebarátunk vágyára, a sajátunk helyett.
Semmilyen előnyt nem akarok szerezni a másik ember beteljesedéséből, annyira nem, hogy a folyamat közbe tárul fel, hogy mennyire utálom és elutasítom őt. Mint gyűlölt ellenség jelenik meg a számomra, amely harcol ellenem. Biztos lehetek abban is, hogy ez az érzésem, nem halványul el. Inkább az érzés felett, megértem, hogy a saját összetörtségem az oka, az érzéseimnek, és látom őt egy olyan módon, hogy hályog van a szememen, miközben valójában nem ő a probléma, mivel a Teremtő cselekszik rajta keresztül.
Ezen a módon látok másokat, mivel a probléma bennem van. Ezért, inkább gyűlölt ellenségként kezelem őket, mint közeli barátként. Ezen a módon cselekszem az értelem felett hit alapján, és így tárul fel a Teremtő cselekedete minden történésben, és emiatt növekszem egy pontból, a spirituális embrió helyzetéből, a spirituális fokozatokon át.
Minden elkövetkezendő fokozat a kényelmetlen helyzetek felett tárul fel, az egoisztikus vágyaimban. A kulcs ezen az úton, az önkorlátozás, hogy ne kívánjunk kielégülést az út során a vágyainkra, és ne keressük az új örömöket ezek felett – csak a barátunk érzékelésében.
A barát lehet bárki, a kedvelt és szeretett emberektől, egészen a legborzasztóbbnak tartott személyig. Mindez lényegtelen, nekem csak ezt a lehetőséget kell folyamatosan keresnem, ahol behatárolhatom a saját egoizmusomat.
KN