Fókuszáljunk a Ein Sofra
Vannak emberek, akik már a kezdetektől, a természetük szerint szeretnek játszani, ravaszkodni, a politikában, és arra koncentrálnak, hogyan manipuláljanak másokat. Vannak tehát akik rendelkeznek, és aki nem rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal. Nehéz megmondani, hogy ki van közülük közelebb a ravaszság játékához, amelyben kihasználják az egoista kígyót.
De én nem látom, hogy ezek a ravasz emberek, akik nagy tendenciával rendelkeznek, hogy ők érdemesebbek, alkalmasabbak lennének a spirituális „ravaszságra.” Mivel nekünk az őszinteség útján kell mennünk. Ha el tudja kerülni az ellenőrzés megvalósítását mások felett, tehát nem teljes ellenőrzést vagy részleges ellenőrzést, és kezelni tudja őket teljes nyitottsággal – akkor rájön, hogy az igazi ravasz, a saját egoizmusa.
De ha elkezdi átfordítani magát azokra a helyekre ahova a szellemi munka tartozik, ám ahelyett, hogy kapcsolatban álljon a többivel, manipulálja őket a maga számára (de csak úgy tűnik neki, a maga számára), ezzel nagyon félrevezeti magát, és nagy károkat is okoz magának és a csoportnak. Ezekkel az emberekkel elővigyázatosnak kell lenni, és nem szabad hagyni, hogy menedzseljenek és összezavarjanak minket.
Aztán idővel ezek ki igazításra kerülnek, ha egyáltalán lehetséges. Hogy ha valaki ilyen tendenciával jön, és nem szabadul meg annak a gyökerétől, eredetétől, nem tudja folytatni.
De értékelni kell a megvesztegetést, a megkísértést, mert a helyes erőfeszítés által megmutatja nekünk, hogy mi egónk az alattomos kígyó, amely elrejti a Teremtőt.
Ezért nem érezzük a spiritualitást. Mert nem értjük a Teremtőt, mivel a hátterében ott állnak az akadályok és zavarodottságok. Az a zavar él bennünk, hogy valójában mi az Ein Sof világában vagyunk, csak hogy nem tudjuk úgy összpontosítani a látásunkat, az érzékszerveiket, hogy megértsük ezt.
Nekünk csak a szívben levő pontunk van, és még hiányzik számunkra a Keter, a Hochma, Bina, a Zeir Ampin, a Malchut – ezek lesznek majd az új érzékszerveink a pont számára, és ezért nem vagyunk képesek megtalálni magunkat a Felső világban. Ezt tekintjük,úgy, hogy a vesztegetés kiüti vakok szemét, ez az a zavar, amely homályossá teszi a látást.
Nem tekintünk a dolgokra helyes módon, nekem még 10 méterrel magam előtt kéne látnom, de én egyelőre csak két centire látok az orrom elé, így nem tudok összpontosítani, valami elfedi a szememet. Az én fókuszom nem olyan amilyennek kellene lennie, nincsen a megfelelő helyen.
BS